Szintén a Vírusban olvastam a VIVIsect nevű újvidéki ipari/EBM együttesről. Annak idején minden követ megmozgattam, hogy hallhassam őket, és szinte fájdalom volt, hogy ezt mégsem sikerülhetett. Pedig még egyszer, egy vasúti fülkében együtt utaztam véletlenül egy vajdasági sráccal, aki pont ismerte őket. Akkor még nem is volt elterjedt a mobil, a cím pedig elfelejtődött. Így a dolog, azt hittem legalábbis hosszú évekig, örökre megpihent. Aztán nem is olyan régen sikerült megszerezni az anyagukat. Úgy volt, hogy ez kerül fel, de végül mégsem. Kiderült ugyanis, hogy banda egyik egykori tagjának, Ferenc Teglašnak van egy oldala (http://www.cyberfarts.nl/), ahol remasterelve megtalálható a teljes anyag, ráadásul a nálam lévőhöz képest két számmal több is tartozik az ottani változathoz. Brutális anyag ez, minden értelemben. Iszonyúan feszes, erős, mélyről jövő. Hihetetlen, hogy tőlem 100-150 km-re ilyen zenék keletkeztek.
A New Generation első anyagát illetően van néhány érdekesség. Vegyük először is azt, hogy nem tudom, hogy hány "első" anyag van, és ha több, akkor ez vajon a "hány" közül melyik. A http://s-h-i-n-e.com/diszkogafia.html#new oldal (mely a New Generation valamennyi lemezén jelen levő Burján Andráshoz, egykori taghoz köthető) tanúsága szerint az itt hallgatható az első anyag, amely az Álmok címet viseli, és amelynek megjelenése 1990-re datálható. Kissé meglepett, amikor a borítóképeket vetettem össze. Az előbb hivatkozott oldalon ugyanis a bal, míg a nálam lévő kazettán a jobb oldali kép tartozott az említett anyaghoz. És ezzel még nincs vége.
A SHINE egy másik oldalát megtekintve: http://www.youtube.com/user/shinedotcom úgy tűnik, hogy valójában már 1989-ben volt egy demo, majd 1990-ben követte ezt egy Álmok című (szintén) demonstrációs céllal létrejött anyag. A borítós talányt még tovább bonyolítja, hogy a youtube-on lévő számokhoz - számomra ismeretlen logika alapján - két különböző kép is hozzá van rendelve, és ezek megfeleltethetők az itt is közölteknek (azzal a kivétellel, hogy a ferde képes változat valamiért kék színt kapott a fekete helyett).
Ezen a borítón szerepel az Álmok felirat/cím is. Ebben számomra az a különös, hogy az albumon nem található Álmok című szám. Ez persze még önmagában nem olyan furcsa, hiszen miért lenne kötelező az egyik szám címével azonos lemezcímet is választani. Ez igazából a második lemezük, a Könnyes szemmel ismeretében tűnhet furcsának, hiszen azon már szerepel egy Álmok című nóta, igaz, hogy "remix" kitétellel együtt. Nagyszerű.
Az utolsó, amit nem értek, hogy a youtube-os változatokban miért hiányzik minden esetben az éneksáv a dalokból. Egyszerűen nem értem. A nálam lévő kazettán van ének. Nos, ennyit a talányokról.
Ami viszont tény. Ez a később kisebb-nagyobb sikereket elért New Generation azon felállása, melyben még Pálmai Zsolt énekelt, és három (?) billentyűs kezelte a "szerkezeteket" (Artner Tibor, Horák Endre, és a törzstag Burján András).
Tudom, hogy a New Generation-t vagy nagyon lehet szeretni, vagy nagyon nem. Én speciel az első csoportba tartozom. Természetesen az anyag nem tökéletes, DE mégis nagyon egyedinek tűnik, mai füllel is. Szóval nem valami tucat DM vagy BB koppintás ez, hanem valami olyan, amely a stíluson belül képes volt valami újra.
Az énekes orgánuma kissé "szokatlan", de engem csak kezdetben zavart. A szövegek is hitelesnek tűnnek, bár ezeket sem a hétköznapi témaválasztás jellemzi. Szerethető lemez ez. A minőség viszont olyan, amilyen...
Most akkor - a szintipop dominanciáját megtörendő - egy kis EBM. Ismét egy olyan zenekar, amelynek a múltbeli létét csak néhány emlékmorzsa bizonyítja. Az egyik ezek közül az, hogy a Self Destroy fellépett a Petőfi Csarnokban működő DM klub által szervezett II. Techno Art Show-n 1993. április 16-án, és erről a Vírus techno fanzine a következő rövid beszámolót közölte: "Self Destroy: az ötletek itt is jók, csak nem állnak össze egy egésszé. A megszólalás is kezdetleges. Azért két szám tetszett." (Vírus, No. 4., p. 9.). A hivatkozott cikk szerzője ugyan nem tudatta az olvasókkal, hogy melyik két számra gondolt, de úgy tűnik, hogy csupán két szám maradt ránk ettől a bandától. Mindez a Techno Fóbia névre keresztelt fanzine kazettamellékletének köszönhető (lásd a fenti borítóképet). Ha a szóban forgó zenekar Vírusban pozitívumként említett két száma azonos a kazettán (egyébként a rendezvénnyel azonos évben) publikált Fucktory és Who are You Here címűekkel, akkor kétségkívül egyet kell értenem a korabeli koncertbeszámoló alkotójával. Ezeket a szerzeményeket, eltérően például a lassan építkező, mélyrétegekre fókuszáló "alstílust" tökélyre fejlesztő hazai kortárs Plasma Pool-étól, inkább a dinamizáltság és az ösztönvilág direktebb bemutatása jellemzi. A Self Destroy ugyanis hall(gat)hatóan nem sokat törődött a felvezetéssel, ehelyett inkább "in medias res" alapon működve sokkolni vágyott. Nem is minden eredmény nélkül. Ahogy a fel-, úgy a levezetés is hiányzik esetükben, így hagyva magára a befogadót kívülről generált és saját frusztrációi sajátos ötvözetével.
A Self Destroy további sorsa ismeretlen. Vannak bizonyos nyomok arra nézve, hogy ez a formáció - egyébként a vele leginkább rokonítható O.C.T.S-hez hasonlóan - letérve az elektronikus zenei útról, más irányok felé indult el. Hogy ott hova jutottak a tagok egyenként vagy akár külön-külön, nem tudom. Ám, ha maradtak volna (köztünk), akkor a hazai nagyjaink egyikeként emlékezhetnénk rájuk. Bár én ezen csonka életmű alapján is ezt teszem.
Az 5let zenekart talán a legkevésbé kell bemutatni az eddigiek közül, hiszen 1992-93 körül eléggé ismertek voltak, és nem csupán a hazai DM színtéren, hanem azon kívül is. Az együttes három tagja közül, érdekes, hogy éppen a (két fontos, ám a szintetizátoros sorsával óhatatlanul összefonódó) háttérszerepben lévők váltak ismertté később. Egyikük, a később a Kozmix (Lányi Lajossal, a New Times egyik alapítójával közös) nevű formációban aktív Horváth Zsolt (alias Hozso), míg a másik billentyűs Móré András volt (aki viszont a Happy Gang névre keresztelt trióval vonult be a hazai zenetörténetbe (majd csakhamar ki is onnan). Az énekes Csabankó Miklós volt, aki viszont dj-ként folytatta zenei pályafutását (mint Candyman).
Az előzményekről talán annyit, hogy - tudtommal legalábbis - létezett egy Műanyag Popművészet nevű csapat, amelyből aztán létrejött a poszt tárgyául szolgáló együttes. Az "utózmányokat" már említettem, így akkor jöjjön maga a zenei matéria.
Bár a pontos körülményeket nem ismerem, de valószínű, hogy ez a demókazetta még az 1993-ban polcokra kerülő "nagylemez" (Nem tetszem neked, Kadencia kiadó) előtt közvetlenül keletkezhetett, tippem szerint 1992-ben. A demó több ponton tér el a hivatalos verziótól, annak ellenére, hogy a két anyag számainak közös metszete jelentékenynek mondható. A dalok számossága tekintetében a demó vesztene, hiszen az eggyel elmarad a Kadencia által kiadottétól. Az előbbinél az Intro és a Szíved szerint című szerzemények jelentenek többletet, az utóbbira pedig három "új" track került (Pannónia, Az igazság vándora, Felfelé törünk). Mindezek a "közös metszettel" együttesen ki is rajzolják az 5let zenekar teljes munkásságát (Ha valakinek van más esetleg még, ne habozzon...!) Megjegyzendő, hogy az utóbbi három dal egyébként megszólalásában, de hangulatában is eltér a többitől (Mintha egy másik alkotói korszak megnyilvánulásai lennének.)
Ami mindkét anyagon megtalálható. A Listen vált leghíresebbé, nem utolsósorban azért, mert ehhez klip is készült. A hivatalos változatba bekerült női vokál sokban változtatott a dal karakterén, a klipben megjelenő image pedig szinte meg is "gyilkolta" azt.
Lásd:
Az Alvajáró című dal hosszabb, a Nem tetszem nekednek viszont egy rövidebb verzióját tartalmazza a demó. A többi számban nem véltem felfedezni említésre méltó különbségeket.
Vajon miért maradt/maradhatott el az igazi áttörés ennél a zenekarnál? Lehet, hogy csak én gondolom így, de úgy érzem, hogy az 5let tagjainak valójában nem sikerült igazi slágert írniuk (a műfajon belül sem), ami húzhatta volna maga után a bandát. Egyébként összességében korrekt az anyag, néha kissé talán túl tiszta, itt-ott mesterkéltnek tűnik. Azt hiszem, hogy mégsem ez, hanem inkább a szövegek mondanivalója lehetett az, ami miatt nem jutott magasabbra a zenekar. Utóbbiakkal ugyanis nehéz azonosulni, valahogy nem hitelesek, sok esetben nem lépnek túl a manifeszt tartalmon, nincs látens üzenetük...Számomra részleges kivételt képeznek az említettek alól pl. az Alvajáró vagy az Utolsó szűz, zenei atmoszféráját tekintve pedig a Stand Away című kompozíciók.
Vissza a kilencvenes évek elejére. Valamikor 1993-ban járunk. A Depeche Mode sokáig hallgat, majd amikor előkerül, akkor némileg (illetve egyesek szerint gyökeresen valami) eltérővel jön elő, mint amit addig tőlük "megszokhattunk".
Ekkor már évek óta ott vannak az újfajta "techno" együttesek, melyek mintegy "elinflálják" az előbb említett kifejezést. Senki sem figyelmezteti őket arra, hogy az már régóta foglalt.
Szóval, kettős szorítás jellemzi ezt az időszakot. A kognitív disszonanciát feloldandó, egyesek megváltoztatták identitásukat, és sodródtak az árral (félreértés ne essék, ehhez minden joguk meg volt/van). Mások, önazonosságukat illetően a szubkultúrán belül keresnek és találnak új utakat. Nálunk utóbbi stratégiához a "kis ország-kis szubkultúra" jó alapot jelent. Ugyanis a hazai alkultúra egyfajta tömörítő szereppel bír, vagyis magában foglal legalább három irányzatot, melyek néhány külföldi reprezentáns köré csoportosulnak (DM, The Cure, Front 242 és Nitzer Ebb). Ezek - bár ideiglenes összefonódások kétségkívül voltak az együttesek szintjén is - különböző gyökerekből táplálkoztak, egy általánosabb szubkultúrán belül is "szub" szerepben voltak, eltérő fejlődési utakat jártak be. Nálunk szinte minden összeért. Ezen az sem változtatott sokat, hogy a DM klubokban jellemzően volt kisterem, amelyben a DM-hez képest "szatelit" irányzatok szóltak (legtöbbször EBM).
Na, és milyen sors jutott a magyar előadóknak ebben a légkörben? A kiadók javára írandó, hogy egyáltalán felismerték, hogy ennek az irányzatnak van közönsége. Az viszont felróható nekik, hogy az együtteseket néha a vállalhatatlanság határát súroló kompromisszumokra késztették. Feltehetően azzal hitegetve őket, hogy először hírnév, aztán a művészet. Az új és a régi gépzene közötti határvonalat nem mindig sikerült pontosan belőnie mindenkinek.
A Technology ebben egy kicsit más. (Igaz, hogy nekik nem jelent meg kiadónál lemezük, így e tekintetben kompromisszumokat sem kellett kötniük. Vagy talán éppen azért nem volt, mert nem akartak vállalni ilyeneket). Lehet, hogy rosszul gondolom, de ez az anyag valahogy már nem az sötét (vagy annak gondolt), DM-féle szintipop stílust képviseli, hanem annak inkább egyfajta "premodern" (utalva ezzel a csak valamivel később megjelenő modern szintipop vagy futurepop irányzatra) variánsaként definiálható. Egy találós kérdés: mi az, ha az albumok és az együttesek nevének számát elosztjuk egymással, akkor 1-et kapunk? A válasz: a Tomor Péter billentyűs és Gruman Csaba énekes alkotta duó. Érdekes dolog ez, amelynek genezisét nem ismerem. Volt ugyanis három együttes: a Sexpartner, az N.R.G. és a poszt tárgyául szolgáló Technology. Három "lemez", részben ugyanazokkal a számokkal. Most - feltevésem szerint - az utolsóként elkészült anyaguk kerül bemutatásra.
Bizonyára sokak számára hangzik ismerősen ez a név. Csak szuperlatívuszokban lehetne erről a zenéről beszélni. Ha más időben, más helyen...akkor bizony...De nem így történt. Nem is tudom, hogy léteznek-e még. Mindenesetre nem volt ez olyan régen. A nyomaik még ott vannak az interneten. Pl.
Ez az anyag tudtommal 2002-ben készült. Az akkori felállást nem ismerem, de a lényeg nem is ez. Zseniális ez az anyag! A DM World Full of Nothing-ja talán...le sem merem írni.
No nem mintha kifogytam volna a magyar zenékből. De talán érdemes egy kis kitérőt tenni, és a magyar jelzőt picit elhagyni a címből, ezáltal leszűkíteni a kört (az oldal URL-jéhez igazodva), egyúttal tágítva is azt. Most épp földrajzi szempontból.
Gondolom, azt mindenki sejtette (ha egyáltalán megfordult valaki fejében), hogy a DM által inspirált szubkultúra nem csupán Nyugat- (és Észak) Európában jelent meg (kitermelve a jól vagy rosszul sikerült produkciókat), hanem relatíve korán begyűrűzött a keleti blokk országaiba is. Az okokat nem ismerem, de különös egybeesés, hogy például az akkori Csehszlovákiában és a Szovjetunióban pontosan ugyanakkor jelentek meg a szinti pop zenére specializálódó zenekarok, amelyek közül egyesek hamarosan be is kerültek a fősodorba is, mint hazánkban. Nálunk ez a BB volt, a mostani északi szomszédunknál pedig a Monte Rosa.
A szláv lélek - már amennyire az ezen irányzatbeli megnyilvánulásaik alapján ez megítélhető - inkább lírainak mondható. A legtöbb szám, amit hallottam, nálunk vitathatatlanul a "nyál" kategóriába esne, elsősorban a magyar fül számára meglehetősen magasnak ható énekes előadásmód miatt. Ezért két közepes ütemű számot választottam. Ezek kifejezetten élvezhető, jó érzékkel megkonstruált, tiszta szinti pop számok (a nyolcvanas évek végéről), az előbb említett hiányosságuk dacára is. Ha valakit esetleg jobban érdekelne a banda munkássága, akkor látogasson el a monterosa.sk oldalra, ahol egy regisztrációt követően további számokat is meghallgathat/letölthet.
Ó a New Times...! Ha ez a zenekar nem létezett volna, és nem mellesleg nem ismertette volna meg velem Lakatos Barbi annak idején, akkor nagyon valószínű, hogy ez az oldal most nem létezne. Mert hát ugye volt a Mode és a Bonanza két olyan csillagként, melyekhez képest az ember próbálta újraértelmezni magát a világban. Hogy előtte mi volt azt hagyjuk...Szóval akkor jött ez a leányzó, aki azt mondta, hogy van más is. Na ja. Mi más lenne? Egy hódmezővásárhelyi zenekar. Ez sokat segített. Az említett település ugyanis rendkívül távol esett lakóhelyemtől, és semmiféle hírértékkel nem bírt ez a közlés. Sőt! Na, hogy jobb, mint a Bonanza. Hát akkor ide véle. Bevallom, nem minden hátsószándék nélkül adtam be a derekam, és átvettem a kazettát. Ez hetekig pihent a szobámban háborítatlanul. Majd - talán az egyre sürgetőbb visszaigazolási igény hatására - behelyeztem a magnóba. Onnantól kezdve évekig ki sem került nagyon onnan. Meglehet, hogy az elfogultság mondatja velem, de a New Times szinte tökéletes. Nagyon egyedi hangzás találkozott jó ötletekkel, a szövegeikkel pedig sikerült megtalálniuk azt a vékony mezsgyét, mely a filozofikusság és a könnyen érthetőség között található. Például:
Illúzió
Fáradt reggel korán ébredsz Ezt teszed, csak így élhetsz Képzelődsz és álmodozol De előbb-utóbb megváltozol Ne hidd, hogy csak egy vagy a sok közül Fedezd fel, hogy ki vagy! ...tested árnyékában izgass fel, ringass el! És ha holnap reggel újraébredsz, Tán majd rá is ébredsz Hogy illúzióid csalódása nem vezet a valóságba.
Ne gondold: "csak egy vagyok" Te ne mond el, hogy jó vagyok És én sem mondom: "szép vagy" Te nem azért születtél, azért vagy Potenciális képességek és egyre múló képzelgések Bántanak, csak bántanak... De ne add fel a vágyadat! De ha holnap reggel újraébredsz, Tán majd rá is ébredsz, Hogy illúzióid csalódása nem kerget a valóságba.
Az itt bemutatott anyag eléggé heterogén. Feltételezhető, hogy több, különböző időpontban készült kisebb terjedelmű demó összefésülésével keletkezhetett. Akadnak itt koncertfelvételek is. Különös, hogy ezek legtöbbször sokkal jobban szólnak, mint a "stúdió" (ami inkább egy szoba lehetett) körülmények között rögzített változatok. És nem csupán azért, mert kevésbé zajosak, hanem azért is, mert kihallható belőlük valami plusz, amivel élőben valóban felturbózták a dalokat. Jelen összeállítás talán egyetlen gyenge pontja a Monoton világ c. szám maxi verziója. Az eredeti jobb volt. De erről majd egyszer máskor.
Fezának :-)
Hát ennyit sikerült most így első körben...
Tagok: Selmeci Kristóf, Vasszi Zoltán és Molnár László (Bery Ary és a Pillangók gitárok - mint vendég).
Alakult: 1989.
Köszönet illeti ezért is SelmeciKristófot!
Hát igazából ez egy zalaegerszegi zenekar volt. Valójában nem is használhatnánk a múltidőt, mert ma is léteznek, csak már más felállásban, és a zene is átalakult az évtizedek(!) alatt. Jelen hanganyag elkészülte idején a következőkből állt a banda:
Szkok István /Smog/ - billentyű
Bolla György /Gyuri/ - billentyű
Szigetvári Péter /Pepe/ - ének
Ez az első demókazettájuk anyaga. Remélem, hogy megbocsátanak azért, hogy feltettem. Mai füllel, de a későbbi anyagaikhoz képest is kicsit lassúnak hat, de már ebben is fellelhetők azok a vonások, amelyek az EC-t olyan szerethetővé tették egykoron. További jó nosztalgiázást! folytköv.
Vak vezetne világtalant típusú helyzet állna elő, ha valamilyen információval kéne szolgálnom a Human (vagy "The Human"?) nevű bandáról (közben megérkeztek körünkbe a látók). Az eddigiekhez képest még kevesebbet tudhatunk meg, hiszen még a számok címei sem ismertek (már ezeket is tudjuk tőlük). Stílusuk egyfajta ősi EBM (Electronic Body Music), amely talán leginkább a korai Front 242, vagy például a Pouppée Fabrikk hangzásvilágával mutat rokon vonásokat. Valamilyen számomra ismeretlen ok miatt az ilyen fajta muzsikát játszó együttesek itthon előnyben részesítették az idegen nyelvű narrációt (hiszen szigorú értelemben véve itt nem ének egészíti ki a zenét). Utóbbi alól azonban üdítő kivételt képez a Human. Bár alapvetően szeretem ezt a műfajt, de azt azért fontos megjegyezni, hogy az alkalmazott zenei eszköztár meglehetősen kötött, és azok számára, akik nem hallgatnak ilyet, emiatt eléggé monotonnak is tűnhet. Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a volt szerelmével összefutva, egyszer csak azon kapta magát, hogy azon tűnődik, vajon a múltban mi volt az, ami tetszett a másikban. Valahogy így voltam én is a Human zenéjével, ami, ha nő lenne, akkor a vele kapcsolatos vadabb emlékeket az Állj ki mellettem, míg a lágyabb hangulatokat a már külön szereplő track idézné fel bennem (hiszen ez eltér a többitől).
És még egy, amiről nem tudható, hogy valójában ki is az előadó...
Az Arculat egy "második generációs" szinti pop zenekar volt, mely 1996-1997 körül működött. A "második generációs" kifejezés alatt azt értem, hogy - mint oly sok dolog az életben - a hazai DM gyökerű elektronikus szcéna is szakaszolható. Az első szakasz a nyolcvanas évek végétől hozzávetőlegesen a kilencvenes évek elejéig tartott, és ide tartozott a már bemutatott Bahnhof, a Bonanza, 5-let, az "ős" New Times, Dr. Beat stb. A második generációba azon együtteseket sorolom, amelyek a kilencvenes évek közepétől a végéig működtek. Szerintem van még harmadik és negyedik szakasz is, de ezekről majd egyszer később...Az említett korszakokat természetesen nem csupán az időbeliség különböztette meg egymástól, hanem például az is, hogy kiérezhető egyfajta zenei érési folyamat az egyre későbbi felvételek megszólalásában. Utóbbi minden bizonnyal a technikai apparátus változásának is betudható, de szerepet játszhat ebben az is, hogy az újabb generációk számára már talán már más együttesek, illetve a régiek későbbi időszakai jelenthettek viszonyítási pontokat. A közös gyökér, a DM által dominált szubkultúra első hazai vonulatát kétségkívül a BB dominálta, és ugyanez mondható el később a Populär együttesről. Bár utóbbi kapcsán fontos megjegyezni azt, hogy az - Aditie Populaire néven - már aktív volt a korai fázisban is, ám a próbálkozás jellegű demo felvételek és az 1995-ben megjelent Új arcok a feszületen című anyag között ég és föld a különbség.
Visszatérve az Arculatra, ebben az esetben is tartalmaz a demo feldolgozásokat (DM, Camouflage, Populär), de egy kivételtől eltekintve ezeket nem digitalizáltam. Az egy kivétel a Szerelmes ágyaink című Populär szám újragondolása, amelynek eredetijét az Arculat-féle variánshoz képest csak évekkel később ismertem meg. Így számomra ez a dal már az Arculathoz tartozik. A demo anyag keverésén még kellett volna dolgoznia az együttesnek, de remélem, hogy így is élvezhető lesz.
Az Objektum egy jánoshidai illetőségű zenekar volt a kilencvenes évek elején. A tagok közül Kajos Gábor és Miklósi József feleltek a zenéért, az énekesi-szövegírói szerepkört pedig Váróczi István töltötte be. Gyakorlatilag ezzel el is mondtam mindent, amit tudok erről a formációról. A hangzásvilág talán leginkább a Bonanza Banzai-éhoz hasonló. Ezt elsősorban a szövegek jellemzően patetikusba hajló tartalma, illetve a Kovács Ákoséra hajazó előadói manírok (például az r hang hangsúlyozása, kitartása) alkalmazása miatt érzem. Az együttes egyik tagja által egykor küldött kazettán DM és BB feldolgozások is hallhatóak (Kihalt minden, Valami véget ért, Photographic, Behind the Wheel), amelyeket koncerteken rögzítettek. Ezeket azonban nem éreztem megosztásra érdemesnek (nem mintha rosszabbak lennének más feldolgozásoknál, de nem is jobbak azoknál). Ellenben az Objektum saját felvételei már sokkal élvezhetőbbek. Közülük talán leginkább a Van bennem valami..., a Várakozás, valamint a Katasztrófa címűek érdemelnek különös figyelmet.
Talán meglepő egy olyan zenekarral kezdeni, amelyről szinte semmit nem tudok. Még Depeche Mode-os körökben járta a hír a kilencvenes évek legelején, hogy a Bonanza Banzai és a Dr. Beat zenekarokon kívül létezik még egy jó magyar zenekar. Valójában azonban abban a kisvárosban, ahol felnőttem, nem volt senkinek semmi tőlük. Mindenki csak "hallott" róla. Pár évvel később valaki küldte el ezt a kazettát ( valamilyen elektronikus zenei fanzine kapcsán), amely a gyűjteményem talán egyik legfontosabb darabja lett. Számomra külön érdekesség volt, hogy egy rádióból felvett szám is volt a kazettán A Csend érintése címmel, amit nagyon szerettem egykoron.
A zenekarról szerzett ismereteim elmúlt közel két évtizedben nem bővültek sokkal. A plusz talán egyedül az, hogy a Dr. Beat egyik alapítótagja, Selmeci Kristóf tagja volt a zenekarnak, de hogy milyen poszton, azt már nem tudom, a többi tagról nincs információm. De talán nem is ez a fontos. Az alábbi demo kazetta mellett a Bahnhof szerepelt egy dal erejéig (Another Perfect Day-jel az 1993-as Techno Fóbia válogatáskazettán, amely néhány hazai ebm, illetve elektronikus zenekart volt hivatott bemutatni. Minden valószínűség szerint az együttes ezt követően - talán a műfaj háttérbe szorulásának, és más elektronikus zenei irányzatok előtérbe kerülésének betudhatóan - megszűnt. Más kép- vagy hanganyag létezéséről nem tudok (a képet egy másik blogban találtam.
Tehát akkor a számok:
KIEGÉSZÍTÉS:
Néhány képpel gazdagodott az archívum, Selmeci Kristófnak, az egykori zenekar egyik tagjának köszönhetően (Hála érte még egyszer!)
Az egyéb megjelenésekről. Kissé meglepett ez a találat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár oldalán.
Természetesen lelőhely megjelölés sehol. Telefon. Kedves Hölgy 1. (de tényleg az!). Hol lehet...hamarosan kiderül, hogy a XIII. kerületi fiókkönyvtárban...ja igen, azért nincs benne, mert már leselejtezték. Köszönjük. 2000-ben még meg volt. Az is lehet, hogy valaki elcsente. Hát a kazetták már csak ilyenek. Akkor mit tegyen az ember? Tényleg rendes és segítőkész, mert javasol egyéb helyeket, ahol talán. Megköszönöm, majd újabb telefon. Ekkor már az Országos Széchenyi Könyvtár Zenei Gyűjteményébe. Kedves női hang. Megnézi, pár perc és hívjam. Megtörténik. Nincsen. Sosem volt. És hát igazából nincs más ötlete. Mindezt azért írtam le ezt ilyen hosszadalmasan, hogy lássék az, hogy ma, és sajnos régebben (a kazetta 1989-es keltezésű) sem foglalkoztak gyűjteményi szinten a "nem komolyzenei" művekkel. Ezekre, hasonlóan egyébként a nem tudományos folyóiratokhoz, az enyészet vár. Csak gratulálni tudok hozzá! Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy a Bahnhof azon a kazettán lévő számai még meg vannak. Nemkülönben a Möbius felvételei is. De egy borító nem ártott volna.
Köszöntelek az oldalon! Minden bizonnyal nem véletlenül tévedtél ide, ám ha mégis, akkor remélem, hogy Te sem bánod majd meg ezt a lépésed. Jelen oldal gyakorlatilag egy napjainkra már csak nyomaiban létező, de egykoron - közel negyedszázada is annak már... - termékeny zenei szubkultúra még hallgatható emlékeit hivatott bemutatni. Az anyag hosszú évek gyűjtőmunkájának eredménye. Mivel az ember ízlésvilága, illetve azt ezt támogató technikai háttér is folyamatosan változik/módosul, így az egyes zenekarok felvételeit tartalmazó hanganyag (mely főként audiokazettákra épül) az elmúlt 7-8 évben dobozban pihent. Kérlek, hogy vedd figyelembe a zenék hallgatásakor azt, hogy a felvételek minősége több tényező együttes eredőjeként lett olyan, amilyen. A legtöbb esetben olyan demo felvételekről van szó, amelyeket az együttes saját rajongói bázisának készített, majd néhány "focal point" terjesztette ezeket tovább, így értelemszerűen a felvételek minősége fokozatosan romlott. És akkor még nem is említettem az eredeti felvétel rögzítésének bizonytalan technikai hátterét. Az idő múlása még tovább súlyosbította a helyzetet, és nem javított ezen a digitalizálás sem, hogy jelen sorok írója nem rendelkezik sem profi hangrögzítő háttérrel, sem pedig hangmérnöki ismeretekkel.
Fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy a zeneszámok csak hallgathatók, le nem töltheted őket. Minderre a szerzői jogi szabályozás betartása miatt szükség, hiszen a művek jogai valakinél pihennek. Ma azonban minden megoldható, de ez már rajtam kívül áll. Nekem - sem közvetlenül, sem közvetve - nem származik hasznom ezen oldal működtetéséből. Mindezzel együtt, remélem, hogy kellemesen töltöd majd itt az időd!
