2013. március 31., vasárnap

Radio Tibet - egy koncert*


A Radio Tibet valamikori létét szinte csak az itteni hanganyag bizonyítja. Ha csak nem számítjuk a Városi Biciklizés Barátai Egyesület lapjában, a Kerék Hírek 1996. áprilisi számában megjelent kis tudósítást, amely arról informálja az olvasót, hogy a Soho Party mellett a Rádió Tibet "élvezetes hangözöne árasztotta el" az említett egyesület 3. születésnapja alkalmából az annak helyet adó Curia utcai épületet. Ó, boldog békeidők! Amikor még az utcákat nem lepték el az azok monopolizálására törekvő kerékpár-fetisiszták (félreértés ne essék, az autó-, gyalogos, motorkerékpár-, hajó- vagy akár a repülő-, stb. fétis sem áll hozzám sokkal közelebb), és inkább muzsikával szórakoztatták önmagukat. A hivatkozott cikk két tagot nevesít: Drávucz Zsolt énekest (aki pár évvel később az Electricity Generated Orchestra, azaz az E.G.O. együttes frontemberévé avanzsált átmenetileg) és Kőhalmi Ákos billentyűst. Talán a cikk szerzője nem tartotta fontosnak megemlíteni a harmadik tag jelenlétét, vagy (és ez a valószínűbb) ekkor még nem is volt ilyen. A nem egészen fél év múltán prezentált fellépésen azonban már vitathatatlanul jelen volt, Csontos Gábor személyében.
A Radio Tibet anyagát már nagyon sokszor hallottam, de ugyanaz a kérdés tört elő bennem ma is, mint amikor először lejátszottam: honnan jön az a profizmus, ami az itt hallható zenei produktumban tetten érhető? A másik kérdés (hasonlóan) pusztán költői: hova lettek, és miért nem folytatták? Nem csupán az akkori szintipop fesztivál mezőnyéből emelkedtek ki ők (és akadtak még hozzájuk csatlakozók), hanem számaik manapság is határozottan élvezetesek. Sőt, talán korunkban még inkább, mint keletkezésük idején, 1996-ban, hiszen a magyar szintipop (tisztelet a kivételnek) még ekkor is  - bizonyos értelemben - a nyolcvanas évek hangzásvilágára alapozva próbálta megtartani a szinte egyik napról a másikra törpe kisebbséggé váló rajongói bázisát, ahelyett, hogy újrapozicionálta volna magát a zenei térben, elfogadva azt a tényt, hogy populárisból   újra csupán egy szubkultúrává "süllyedt". 
Szóval a zene mindenképpen elismerésre méltó. Hangsúlyozottan igaz ez az instrumentális szerzeményekre, közülük is a Kísértsen a múlt és a Ballon munkacíműeket emelném ki, amelyekben annyi szín és téma van, hogy még mindig nem tudtam megunni őket. Nem lennék kellően objektív, ha nem szólnék az anyag gyenge pontjairól, helyesebben pontjáról: az énekről. A szövegek megítélésem szerint korrektek, témaválasztásukban és megfogalmazásukban illeszkednek a stílus követelményeihez, ám azok előadásmódján - talán, akik meghallgatják az alábbi számokat, megerősítenek ebben - még lett volna mit alakítani/formálni. Biztosan volt valami oka annak, hogy ez akkor így sikerült. Mivel azonban - tudtommal - ez az egyetlen rögzített hanganyag, ami alapján vélemény alkotható, inkább dühös vagyok, hogy miért nem volt jobb az ének. A Radio Tibet ezért a csak élő felvételeket maguk után hagyó bandák közül az az eset, amelynél a "studió" felvételek hiányát halmozottan súlyosnak érzem. Ha valaki esetleg rendelkezne ilyenekkel, kérem értesítsen!    
  

2013. március 30., szombat

Megabyte - 1991-1993

A Megabyte egy tatabányai szintipop csapat volt, aktív időszakuk a kilencvenes évek első felére (1991-1996) tehető. Lényegében ebből jött létre pár esztendővel ezelőtt a Voyagers, ugyanis az előbbinek két tagja, Kun Szilárd és Vengrin József (alias Josef Stapel) hívta életre az utóbbi bandát. Kun Szilárd, mint zeneszerző és hangmester, valamint Josef Stapel, mint dalszerző, szövegíró. Az egykori Megabyte-ban játszó harmadik személy, Volczik László (a Megabyte egykori szövegírója, zeneszerzője) a szintipoptól eltérő műfajokban megmártózva a Megabyte-tot követően különböző pop, rock és jazz zenekarokban billentyűzött, majd elektronikus zenei DJ-k mellett ritmizált és kongázott, a  Voyagers zenekar munkájában nem vett részt.
Az együttes utolsóként említett tagja volt az, aki még a működésük végső stádiumában (1996) küldte el a jelen poszt tárgyául szolgáló anyagot, amely nem is nevezhető igazi demónak, helyette inkább az 1991 és 1993 között keletkezett számok halmazaként értelmezhető.
 
Bár nem a gyorsabb dalok jellemzőek a formáció munkásságára, ezekből is találhatunk párat. Így említést érdemelnek az Élet a Holdon és Az Agy című szerzemények (habár ez utóbbi lassan indul, majd ebből válik gyorsabbá). Számomra legalábbis főként ezek miatt kedvelt a Megabyte. Ebből a szempontból a másik végletet az Ami visszatart jelentette/jelenti. Ezt ugyanis olyan hosszúra nyújtották a srácok, hogy azzal még az egyébként érdekes zenei témák is unalmassá válnak. Egyébként a felvételek többségét hallgatva a magány és szomorúság egymást feltételező kettőse szembe(fülbe)ötlő. A Legrövidebb nyár kiválóan alkalmas lehet a depresszívebb időszakok elmélyítésére (saját tapasztalat), vagy legalábbis arra, hogy lelki társakra találjon az ember azokban, akik megéneklik az ilyen és ehhez hasonló témákat (már ha ez segít). A Sírni, sírni, sírni Ady Endre versének megzenésített változata, amely újra feladhatta volna a leckét az adott korban az irodalmároktól az ifjúságszociológusokon át sokféle szakma képviselőjének a szintipop és Ady kapcsolatát illetően. Bármennyire is abszurd ugyanis, kimutatható ezek között összefüggés, mert ez már a harmadik Ady-vers, amelyet kifejezetten ilyen stílust játszó együttes formált saját képére (lásd a New Times Kocsi-út az éjszakában, valamint a Gyilkos Idő Héja-nász az avaron című kompozícióit). 
            
                             Megabyte 1 by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 27., szerda

CMC - videók

A CMC-ről majd egyszer bővebben is szeretnék írni. Most csak annyit, hogy ez a VHS az első kiadványukhoz köthető, arról négy felvételt tartalmaz. Érdekesség, hogy a Youtube-n és a Videán évek óta van egy klip a Nincs Tánc, Nincs Zene című szerzeményükhöz kapcsolódóan, és ez a verzió éppen az, amely az első lemezükön található. Talány, hogy létezett-e egy második videócsomag ugyanazon hanganyag kiegészítéseként? További kérdés, hogy ezek valós koncerteken készültek-e, vagy esetleg "ál élő" felvételek...tippem szerint az utóbbiról lehet szó. A képi világ meglehetősen hatásos, a bevágott film- és képrészletek számomra még ma is erősek, zsigerekig hatolók. A zenéről meg majd egyszer...
 ;                

2013. március 24., vasárnap

Sexpartner - November

Itt van az NRG-Technology-Sexpartner trilógia utolsó darabja, amelyről nagy eséllyel feltételezhető, hogy időben a másik kettő előtt keletkezett. Erre enged legalábbis következtetni az, hogy a mindhárom albumon megszólaló Ébredés és November a másik két zenekarnév alatt publikált variánsokhoz képest kevésbé tűnik kidolgozottnak. Ezekhez a dalokhoz hasonlít struktúráját, illetve hangulatát tekintve a Titkolni kell és a Hazudnod sem kell (érdemes figyelni itt is szövegre, különösen előbbié annyira őszinte vallomás, hogy már talán nem is pop...).
Aki még kíváncsi arra, hogy mi lett ezzel a zenekarral, az látogasson el ide: http://www.facebook.com/pages/FunBassKiller-Production/445079152176470, vagy pedig ide: https://soundcloud.com/funkbasskillers. Talán az érdeklődőknek sikerül többet megtudniuk, ha már nekem ez nem sikerült.
                                Sexpartner by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 23., szombat

Arculat - koncertfelvétel 19960927


Egy váci középiskolában valamikor a kilencvenes évek derekán két fiatalembert nem csupán a keresztnevük, hanem a hasonló zenei érdeklődésük is összekötött egymással. Az utóbb említett közös vonásuk sarkallta őket arra, hogy egy zenekart alakítsanak Performance néven. Kezdetben - más hasonszőrű formációkhoz hasonlóan - a klasszikusokat, így Depeche Mode-ot és Bonanza Banzait játszottak (saját bevallásuk szerint szörnyűen). A Performance megszűnését követően (amelyről egyszer talán máskor)  1996. szeptember 4-től már Arculat néven folytatták (ez az elnevezés Dobrocsi Krisztiánnal köszönhető). A pontos időpontnak azért van jelentősége, mert három és fél hét múlva már ezen a néven léptek fel az Első Magyar Szintipop Fesztiválon, mely egyúttal az Arculat első koncertje is volt (nem szívesen lettem volna akkor a 101-es Klub szervezőinek helyében pl. a plakát miatt). Erről a koncertről felvétel is készült, ez hallgatható meg jelen írás alatt. Ezt követően került csak sor korábbi Arculatos bejegyzésében bemutatott anyag felvételére, amely nem is stúdióban, hanem tag (Lőrinczi Krisztián) szobájában készült, ám nem olyanra sikerült, mint amilyet szerettek volna.
Ezen a koncerten lényegében a demó anyag hangzik el - leszámítva két intró jellegű szerzeményt - és ami figyelemreméltó, hogy élőben ez, ha nagyságrendekkel nem is, de érezhetően jobban szól. Számomra a Szerelmes ágyaink itt még jobban szívbe markoló (a refrénben a vokál különösen). Bár mindig figyelmeztetnem kell magam (mert elfeledkezem arról), hogy voltaképpen miről is szól ennek az Aditie Populaire számnak a szövege: a férfi racionalizálni próbálja a hűtlenségét. Sokszor feltettem magamnak már a kérdést, hogy vajon az elidegenedettség, kiégettség védekező mechanizmusa belső vagy külső késztetésből fakad-e...és hova vezet. De hagyjuk is ezt. Az Arculat saját számai is határozottan élvezhetőek. Felrémlett előttem, hogy mit érezhettek, amikor írták, hiszen magam is ugyanilyen voltam egykor/akkor, mint ők. Szóval kicsit elérzékenyültem, és nem szégyellem.
                               Arculat II. by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 22., péntek

Code 02 - Végakarat

Íme egy olyan zenekar, amelyet jó szívvel tudok ajánlani. Ez a herendi/veszprémi csapat - kiadványuk alapján legalábbis - akár ezen oldal egyik reprezentánsa is lehetne, hiszen a szintipop és az EBM elemek vegyítésére törekszik, habár előbbi kétségkívül fölébe kerekedik utóbbinak. Talán ez volt a koncepció, vagy nem volt meg a technikájuk, esetleg a bátorságuk ahhoz, hogy erőteljesebb hangzás támogassa az énekest. A szövegek és az előadásmód egyébként stílusosak, itt-ott versszerűek (ez legmarkánsabban az Álomköz című dalban mutatkozik meg), és képesek arra, hogy magával ragadják a befogadót (milyen hátborzongatóan szép sor az például, hogy ...játszik a gép, embert arat...). Mindezek mellett egy másik fő erényük, hogy magyarul szólalnak meg, ráadásul cseppet sem megerőszakolva anyanyelvünket. 
A számok ütemvilága a lassútól a közepesig terjed. A leggyorsabb szerzemény az Egy régi mesében, és ennek kapcsán érdemes röviden megemlíteni az anyag egyik hiányosságát: az ilyen és ennél gyorsabb számok - úgy érzem - kellettek volna, ahhoz, hogy még emlékezetesebb legyen ez a zenekar.A két instrumentális dal (Cairo, Yellowday) tekinthető talán a lemez mélypontjának. Ezek közül az elsőben hiába éreztem némi nosztalgiát (Bahnhof: Monotonia), és dacára annak, hogy a második ettől valamivel színesebb, de egyik sem lépte túl az ingerküszöbömet, nem jutott el hozzám. Mindezzel együtt mégis egy jó kis lemezt hozott össze a Code 02 1995-ben. 
   
                             Code 02 - Végakarat by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 20., szerda

Phlegmatic - demo

Bevallom, hogy kicsit zavarban vagyok, hiszen a Phlegmatic zenekarról, amit tudok, csaknem nullával egyenlő. Pedig még találkoztam is velük kb. 16-17 éve. Azt hiszem, hogy két tagú formáció volt, akik közül az egyik Papp családnevet viselte (talán György volt a keresztneve). Ahogy emlékszem, nem promotálták különösebben a zenéjüket, illetve az együttest. Egy 101-es klubbeli koncert közben jöttem ki hozzájuk, mert nem akartak lefáradni valamiért. Nem is voltak kedvesek, és nem is adták szívesen ezt az anyagot. Ez is bizonyítja azt a szociálpszichológiai igazságot, mely szerint már egy egészen kevés információ elegendő ahhoz, hogy valakiről/valamiről benyomásaink keletkezzenek, és ezeket csak nagy erőfeszítések árán lehet ellenkező előjelűvé alakítani. 
Már előfordult olyan, hogy valakinek a személyisége és a munkássága erőteljes disszonanciát generált bennem. Jelen esetben azonban a dolgok egy irányba mutattak, vagyis nem igazán jött be, amit csináltak. Az első három felvétel még elmegy, de a rá következő instrumentális alkotások befejezetlennek és unalmasnak tűnnek. Az előbbiek, vagyis a Hitetlen vagyok, a Beteljesült és a Csak egy ölelés valahogy olyanok, mintha valamiféle modern szintipop szerzemények lennének (a képzeletbeli potmétert azért inkább a szintipop irányába mozgatnám, ha kellene). Mivel 1996 körülről beszélünk, ez a háziasítás akkor még különösnek hatott. Mára már persze az ember füle megszokta ezt is. Nem is műfajjal van gond, hanem azzal, hogy egy kicsit színtelen és jellegtelen ez a produktum. Igaz, hogy a srácok ezt deklarálták is a névválasztásukkal (Nomen est omen). 
    
                                Phlegmatic by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 15., péntek

The Vision - Demó- és koncertfelvételek

Az itt hallható kazetta a nyíregyházi The Vision énekesétől, Nagy Szabolcstól származik, aki még nagyon régen küldte el nekem ezt. A zenekart illető háttérinformációk kapcsán nem volt túl kommunikatív, de lehet, hogy azért, mert ezek talán nem is lényegesek. Csak zárójelet érdemel, hogy a Dobránszky György, valamint ...Zoltán és ...Tamás is alkotta a csapatot, legalábbis ez hallható a Nem című koncertfelvétel 2.30 környékén. Gondoltam, hogy kérdezek is egyiküktől, de hiába a gyenge kötések ereje (Granovetter), valamint a virtuális közösségi tér, ha az érintettet nem érdekli, akkor felesleges még egyszer próbálkozni. Az még a régi, illetve a nem létező előadóknál bizonyos szempontból érthető, hogy már nem hozza lázba őket, ha valaki körmöl nekik egy pár mondatos levelet. Ellenben azt már nem értem, hogy napjainkban aktív, felfutó zenekar (nevezzük nevén: Nouvelle Phenomene) miért nem nem képes reagálni. Így azért nehéz rajongótábort építeni, feltéve, hogy ez a cél. 
Ok. The Vision. Olyan Bonanza érzésem támad, amikor hallgatom. Ám mégis van saját atmoszférája a zenéjüknek, azaz nem klón. Kifejezetten jónak tartom a demó anyag számait, különösen a Kémek a Látomás és a Végleg feladom címűeket. Több instrumentális szerzemény is szerepel ezek között, úgy érzem, hogy ezek is élvezhetők, a saját logikájukon belül mindenképpen. Néhány koncertfelvétel is színesíti az anyagot, amelyek arról árulkodnak, hogy a Nyírség fővárosában egykor elsősorban a gyengébbik nem képviselői rajongtak nagyon a zenekarért. Ha a zenéjük jött be nekik, akkor egyet kell értenem velük:-)   
    
                             The Vision by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 13., szerda

Working People - Braindead

A Working People egy kőszegi illetőségű formáció volt, majd' két évtizede. Az előbb használt formáció kifejezés itt talán nem is helyénvaló, hiszen gyakorlatilag egy ember, Horváth Tamás alkotta személyében a WP-t, kezelte a szintetizátorokat és "énekelt". (Bár volt szerencsém élőben is látni az együttest, amely a demóhoz képest már más zenészekkel is kiegészült.) Néhány évvel később ő volt az, aki a S.N.O.T. zenekarban a gépi megszólalásért felelt. Rápillantva az 1994-es keltezésű kazetta borítójára és a számcímekre (melyek főként a halál témakörében mozognak), az a benyomása támadhat az embernek, hogy valami nagyon kemény zene következik. Bizonyos értelemben nem is lövünk nagyon mellé így látatlanban. Ugyanis az Intrót leszámítva a dalok két, jól elkülöníthető csoportba tömörülnek. Az egyikhez a keményebb, ipari-ebm vonalat képviselők, a másikhoz pedig - számomra legalábbis - a Jean-Michel Jarre alkotásaira emlékeztetők tartoznak (de jó is volt 93-ban a JMJ koncert!). Viszont nekem egy anyagon belül ez a keveredés kicsit szokatlan és nehezen emészthető. Az elsőként említett dalcsokor ezzel együtt azért mindenképpen figyelemreméltó és hallgatásra érdemes. Az Alkalmatlan világ tűnik a leghúzósabb szerzeménynek. Szép lassan építkezik, lépnek be a témák, és a széttorzított szöveg is abszolút rendben, hiteles. Hasonló hangulatot képvisel a Deathbell és a Sacred Day is, bár ezek talán kicsit haloványabbak az előbbi tracknél. A maradék két felvétel számomra már túl sok. A Public Hunging esetében nem is a témaválasztás kevésbé szimpatikus, hanem a dal üteme egyszerűen nem ragad magával, a vokál torzítása pedig idegen, és azóta sem került hozzám közelebb. A Munkásoké a jövő! című szerzemény valaha a kedvencem volt. Érdekes, hogy most már csak a futottak még kategóriába férne bele. Ennek témaválasztása igazából illeszkedik a rendszerváltozás környékén megjelenő, a munkásokat bizonyos értelemben kifigurázó, lenéző attitűdöt tükröző zenei megközelítéséhez (ez érthető tetten pl. az Aditie Populaire Munkások című dalában, vagy a Máyusi Kalapács névadó kvázi munkásdalában: "...Nem hallod-e, hogy dalol a sarlóban a kalapács?" Érdekes dolog ez, talán nem is az én "feladatom" ezen fanyalogni. Csak nem tetszik. A Jarre vonalat inkább feledném, ezért helyesebb, ha egy jó EP-ként gondolunk a WP jelen anyagára.
                              Working People - Braindead by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 10., vasárnap

Ab Ovo Direct - demo*

Ezen zenekartól csak pár felvételem van, ráadásul kifejezetten pocsék minőségben. A zenekar 1990-ben alakult. A kezdeti felállásban Adorján Boglárka és Mézes András álltak a szintetizátor mögött, Pacsorasz Viktor pedig énekelt. Később Adorján Boglárka távozott a csapatból, posztjára Csábi János került. Néhány fellépést lenyomtak a korabeli E-klubban, meg itt-ott, de aztán hamar abbahagyták, mert más dolgokkal, számítógépes alapú filmes utómunkákkal kezdtek el foglalkozni. A playlist alatt található instrumentális darab 1994-ben készült a Mac számítógépek 10 éves születésnapjára. Mindezt Pacsorasz Viktortól tudom. Egy nagyon furcsa megérzésnek köszönhetően. 

Talán már említettem az elveszett zenekari listát, mely neveket, címeket, telefonszámokat tartalmazott. Az egyik név Pacsorasz Viktoré volt. Arra emlékszem, hogy sokszor tárcsáztam a hozzá rendelt számot, de sosem volt sikeres a kapcsolatfelvétel. A blog indulásakor jutott eszembe ez a sajátos név, de arra már nem emlékeztem, hogy milyen együtteshez tartozott. Így tehát megeresztettem egy mailt egy általános kérdéssel: nem játszott-e véletlenül egy szintipop zenekarban a kilencvenes évek elején. Volt olyan kedves és visszaírt, és válaszában szerencsére benne volt a zenekar neve is, így nem kellett még egy kérdést feltennem. Kiderült, hogy neki kevesebb volt egykori zenekarától, mint nekem. Viszonzásképpen küldte el a kései korszakukból származó klipjüket, amit ezúton is nagyon köszönök neki! Még a véletlenhez egy szösszenet: kiderült, hogy még közös személyes ismerősünk is van. Szóval egy döbbenet.

Pár napja - ezen bejegyzésre készülve -töltöttem fel a youtube-ra a kisfilmet. Tegnap nagy meglepetésemre már be is futott egy rajongó. Hogy miként talált rá, nem tudom, hiszen semmilyen egyéb információt nem adtam meg a feltöltéshez. Még jobban meglepett, hogy az említett fan megegyezik azzal a személlyel, aki az Objektum együttes énekeseként meglehetősen ellentmondásos módon "megkért" arra, hogy távolítsam el a régi zenéiket az oldalról. Nos, neki üzenem, hogy énekesi felajánlkozása csaknem két évtizedet késett. Tehát több, mint valószínű, hogy más zenésztársakat kell keresnie. Kitartást és erőt kívánok ahhoz, hogy ebben sikerrel járjon!
                             Ab Ovo Direct by Gabor Gabor on Grooveshark                 

2013. március 9., szombat

N.R.G. - 10 Debut (demo)

Az N.R.G., mint arra már egy korábbi bejegyzésben utaltam, gyakorlatilag egy névváltozata (a Technology és a Sexpartner mellett) egy két főből (Gruman Csaba énekesből és Tomor Péter billentyűsből) álló zenei formációnak.* Csak ismételni tudnám magam, ezt viszont nem szeretném, úgyhogy olvasson vissza, aki még egy-két információmorzsára kíváncsi (ha tudtam szolgálni bármi egyébbel ezen kívül). Annyi plusz talán az előzőhöz képest, hogy az N.R.G. 1993. decemberében egészen biztosan létezett, amit bizonyít, hogy felléptek a Pecsa DM klubjának vendégeként.

Jó lett volna, ha a két - szerintem a magyar zenei életben egykoron meghatározó, és amúgy igen tehetséges - úriember közül legalább az egyiket sikerül szóra (írásra) bírni, és megtudni valami egyebet róluk, illetve egykori zenei együttműködésük körülményeiről. Néhány mondatos megkereséseimre, melyek egyik csatornájaként különböző közösségi oldalakat használok, a legkülönbözőbb reakciókat kapom (ezekről majd egyszer talán részletesebben...). Ezek közül az egyik éppen azok hiánya. Jelen esetben is erről van szó. Úgyhogy ennyit erről.Van egy oldal is, ami biztosan a kettős egyikéhez kötődik és amelyen N.R.G. felvételek is streamelhetők.

Most másról. Nagyon furcsa érzés, ha az ember valaki más emlékeit tartja a kezében, és bizonyos értelemben ezeket idézi fel. A fent említett zenekarok felvételei ugyanis nagyon furcsa módon kerültek a birtokomba. Amikor még aktív gyűjtő voltam, volt olyan, hogy egy zenekar saját fanjaihoz irányított azzal, hogy nekik sokkal több minden rendelkezésükre áll, mint nekik. Talán valahogy így jutottam el egy leányzóhoz, akivel telefonon beszéltem. Meg nem mondom, hogy mi után nyomoztam akkor, de az biztos, hogy nem a fentiek közül volt valamelyik. A lány nem volt különösebben lelkes. (Ezt annak tudtam be, hogy a gyűjtők egyik típusának sajátja az a törekvés, hogy monopolizálják a szűkösen rendelkezésre álló "erőforrásokat", ami érthető is bizonyos szempontból, hiszen ha azok mindenki számára elérhetők lennének, akkor a kollekció értéktelenné válna). Szóval mondta, hogy majd küldi, amit kértem. Kisvártatva egy csomag érkezett. Ez valójában egy kisebb gyűjtemény volt. Látszott, hogy megkímélt, szépen gondozott kazettákat tartalmaz a pakk, sok esetben dedikált fényképekkel. Próbáltam visszajuttatni hozzá, elérni őt, de ez többé nem sikerült. Vagy talán csak álmodtam, hogy egyszer mégis, de akkor csak annyit mondott kurtán, hogy "tiéd lehet". Így hát ezen (valós vagy képzeletbeli) aktussal átruházta rám az emlékeit. Ezúton is köszönöm neki! (Ha esetleg olvasná e sorokat). (A gyűjtemény, és) konkrétan ez a kazetta végigkísérte életem egyik hosszú szerelmét, majd ezzel együtt is múlt el.

Magáról a hanganyagról is érdemes szólni (végülis ezért vagyunk itt:-) A korábban bemutatott Technology anyaghoz képest az anyag egyrészt több számmal kiegészült, másrészt még jobban érezhető rajta az a törekvés, hogy eltávolodjon a klasszikusnak tekinthető, DM-dominálta megszólalástól egyfajta dance-es irányba. A különös, hogy ez egyáltalán nem sikerült rosszul. Sőt! Sajátos hibrid ez: szintipopnak túl dance, dance-nek túl szintipop. A "túl" szót bátran el is hagyhatjuk. A legérdekesebb, hogy bár könnyedebb a stílus, ez azonban mégsem vonja maga után a szövegek primitívségét (mint az egykori főáram legtöbb képviselőjénél). Érdemes tehát figyelni a mondanivalóra is. Nagyon egységes az munka. Nehéz is kiragadni belőle részleteket. Mégis a Vigyázz rám, az Ébredés ezen a kazettán hallható varinánsai, illetve a Veszélyesnek látszol valahogy egy kicsit hangsúlyosabbak a többi dalnál is. Összegezve: ALAPMŰ. 

* A kép jobb szélén található Chris és Pite is tagjai lettek volna a zenekarnak?

                         NRG - 10 Debut by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 8., péntek

A kertész kutyái - demo 1991

A rendszerváltozás idején tinédzserkorba lépőknek egyfajta generációs élményt jelentett az 1991-ben megrendezésre kerülő, az Állami Biztosító (hol van az már...) által szponzorált Popfesztivál. Lényegében korabeli zenei Ki mit tud volt ez, beékelődve az említett születési kohorsz felmenőinek élményt jelentő Táncdalfesztiválok, és a mai, meg nem mondom hányfajta tehetségkutató közé. Ezekhez képest azonban ez egy kicsit más volt, mert előbbi működésében minden bizonnyal érvényesült egyfajta előszelekció, utóbbiaknál pedig ez olyan erős elem, hogy ember legyen a talpán, aki valami igazán belülről jövőt ad elő a közönség számára. Mert még az átkosban volt némi spontaneitás vagy naivitás, amely aztán a változások szelével keveredve egy sajátos kis világot eredményezett. Ide tartozik az is, hogy itt nem részletezett tényezők eredőjeként ekkor valahogy az alkotói és az előadói szerepkör egybe kapcsolódott/nem vált el egymástól. Még nem kívülről kreált együttesek, hanem valamilyen belső késztetéstől vezérelt zenekarok jellemezték ezt az időszakot. Ezt jól artikulálta az említett popfesztivál, melyen olyan tehetségek tűntek fel, mint a Bíborszél (ajánlom mindenkinek az első lemezt, amely a maga nemes egyszerűségével csak zene), vagy a Kortársak nevű csapatot, amelyet ugyan sokáig darknak mondtak, de inkább alternatív zene, ám annak kiváló (és ne nyissunk most terminológiai vagy klasszifikációs vitát arról, hogy a kettő hogyan viszonyul egymáshoz).
De hogy a tárgyra térjek. Volt itt egy szintipop zenekar is, a bejegyzés apropóját adó „A” kertész kutyái. A produkciójukat lásd ITT. Gőzöm sincs, hogy meddig jutottak el, az biztos, hogy nem nyertek. Pedig alapvetően érdekes dolognak látszott akkor, amit csináltak. Megint elkalandozva kicsit. Milyen érdekes is az, amikor egy mozgalom (legyen az zenei vagy más típusú) elkezd éledezni, megtalálja a saját hőseit (a hősök hőseit sokszor elfeledve), aztán a hősök szerepmodellként szolgálnak a lokális hősöknek, és így tovább. Mi akkor ott ilyen hősöknek tartottuk az említett zenekart. Emlékszem, hogy az AKK kapcsán még – igaz, temporális jelleggel - ellentét is kialakult a „módos” és a dark vonal között. Na, szóval ismét visszakanyarodva a zenekarra, az Áll a bál című dalukat adták elő. Nagyon tetszett, persze volt tévéből felvett szám, de csak ez az egy. Még a fiatalok közül néhányszor előkerült – hasonló stílusban az öregemberek által felidézett élményekhez – hogy „de jó is volt az”, aztán szép lassan elfelejtődött. Majdnem örökre.

Aztán ki tudja már mi módon, de megkerült egy telefonszám, ennek alapján telefonhívás és pár levél, csatolmányként egy kazetta. Meghallgattam többször. Aztán rájöttem, hogy ez az a kategória, amit szeretnem kellene, de nem megy. Nem állítom, hogy nincsenek rajta jó pillanatok, megoldások, dallamok vagy akár szövegrészletek, csak hát mégsem állnak össze olyan egésszé, mely alapján az anyag igazán szerethető lenne. Az énekes (Petrik Attila), valamint a dobprogramok (amelyért Tóth Tibor felelt) nagyon előtérbe került, ezáltal a két szintetizátoros (Mészáros Péter és Uracs Szabolcs) játéka szinte csak jelzésértékű. A számok közül kétségkívül az Áll a bál a legerősebb, tehát annak idején jól ráéreztek arra, hogy mivel kell berobbanni a köztudatba. A Mindig őt látom szerintem jó alapanyag, ám érdemes lett volna jobban kidolgozni a témákat. A Nézz és láss nekem dobprogram tekintetében erősnek hat, valamint ebben található egy olyan sor, amely azóta is gyakran eszembe jut: „Nézz és láss! Tiéd a fáklya! Ha benned lángol, már senki nem látja….”. Kellemes szám A vágyak temploma című szerzemény, amely kicsit olyan, mintha két számból lenne összegyúrva, hiszen a refrén minden szempontból elüt a felvétel többi részéről (nekem a „nem refrén” jobban bejött).

Szóval lett volna még mit csiszolni ezeken a dalokon, de mindenképpen érdekes kordokumentum ez. (És ezzel talán sikerült kibékítenem egymással a 15-16 éves és a mostani önmagamat).  

                      A kertész kutyái - demo 1991 by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 6., szerda

Vacuum - Live in Yuk 1993

A Vacuum nevű formációt talán nem is kell bemutatni. Meg nem is igazán az én tisztem. Gazdag István a következő kis ismertetőt küldte:

"Miután letöltöttem szolgálatomat a hadseregnél (speciális határvadász kiképzést kaptam), Drimál István barátom belekezdett filozófiai tanulmányaiba és a dobolásba, én zenét írtam (AMIGÁN és Roland D20-on), később pedig énekelni kezdtem. Nemrég beszélgettünk Istvánnal és csak most tudatosult bennem, Istenem, 3-4 éven keresztül hetente kétszer 3-4 órát próbáltunk. Nagyon akartuk csinálni, mindenhol játszottunk, ahol csak lehetséges volt. Keresztül kasul az országban, sokszor fesztiválokon, nagy nevekkel a Pecsa nagyszínpadán, azóta kultikus helyeknek számító alternatív klubokban (Tilos az Á, Yuk, stb.), nagy és kicsi szabadtéri koncerteken. Imádtuk a koncertezést, nem volt fellépés, ahol kétszer ugyanazt a programot adtuk volna, minden műsort erőszakos színpadi jelenetekkel, provokatív fellépéssel, statisztákkal, maszkokkal, hullazsákokkal, vegyvédelmi ruhákkal, gonosz és szép videókkal, saját számítógépes animációkkal (93-ban…), kortárs művész barátaink képeinek kiállításával, vetítésével, aktív közreműködésével és támogatásával hajtottunk végre. Szük Norbert, Vetõ Gábor és Lengyel Csaba képzőművészek vizuális támogatása elengedhetetlen része volt a koncerteknek.
Tudatosan támogattuk a magyar EBM és indusztriál zenekarokat, előadókat, (jómagam ma is ezt teszem), a Vacuum cuccain zenélt a Liquid Limbs koncerten és az én hangszereimen készült a Plasma Pool anyagok java része.
Már nem egyszer úgy konferáltak fel minket, hogy a „magyar Skinny Puppy” és hangszerparkunk is számos komoly cuccal gyarapodott, szóval magyar viszonylatban szépen haladtunk, de akkor egyszercsak elfogyott a zenekar. Semmi vita, sõt István a mai napig a legkedvesebb barátom, de nem léptünk fel többet. Én még akkor megnyertem egy komoly zeneszerzõi pályázatot a Julius Meinl támogatásával és majd egy év stúdiómunka árán megcsináltam az egyetlen Vacuum lemezt, ami meg is jelent, de ezt már akkor István nélkül. A lemez csak nyomokban mutat fel industrial elemeket, sokkal inkább az ambient, az electro, big beat meg az acid irányába mozdult el. A borítót már akkor Norbi festette, egy gégemikrofonnal felszerelt maya hadúr sztéléje díszítette, a címe stílszerûen Pár perc a földön. A Vacuum a 2000. évtől újból számos koncertet adott, immáron teljesen más felállásban: az öcsémmel, Gazdag Dáviddal és a Mona Lisa Overdrive volt alapítójával, Ribényi Gergõvel kiegészítve. Érdeklõdésünk az electro, sõt a breakbeat és a d&b felé csalt minket, egyre több trance elemmel vegyítve. Gyakorlatilag a Vacuum soha sem szûnt meg, ám mára már minden szerepét és funkcióját a First Aid 4 Souls vette át."

Azoknak, akik még ennél is többre kíváncsiak, ajánlom a következő címen elérhető interjút, amely vele készült: http://www.ld50.hu/article/ld50/kultcorner/usermumus

Bevallom, hogy a Vacuum besorolásával kicsit bajban voltam/vagyok. Korábban két demót ismertem tőlük, a Demophobia és a Demons and Faith címre keresztelteket (mindkettő 1993-ra datálható, és nemsokára itt is megjelennek majd). Ezek közös ismérve, hogy a szöveg szinte teljesen hiányzik róluk, hacsak nem számítjuk ide a hangfoszlányokat. Ez a koncert inkább az ebm/ipari vonalat képviseli, méghozzá vokális megerősítéssel, míg azok valóban más elektronikus irányzatokhoz tartoznak (ahogy a fenti interjú is utal erre). Egy apró megjegyzés a képhez: reméltem, hogy az illusztrációként szolgáló, egy iratcsomóból véletlenül előkerült plakát éppen ehhez a koncerthez kapcsolódik, ám kiderült, hogy az egy másik 1993-as koncert volt. Akinek esetleg meg van a Yukas helyett a Pecsás, az jelentkezzen bátran!:-) Szóval egyéb Vacuum anyagok nemsokára. Ezért az anyagért pedig hálás köszönet az alkotónak!     

                                  Vacuum - Live in Yuk 1993 by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 5., kedd

Anzix - Ez minden (demo) 2.

Furcsa, de ma találtam egy másik Anzix felvétel halmazt. Meglehet, hogy ez valójában az előző bejegyzésben szereplő anyag B oldala (Legalábbis gyanút ébreszt az, hogy az első csomagban nem, itt viszont szerepel a lemez címadó dala, az Ez minden). Már vagy másfél évtizede nem hallottam, és most...a Tükör és az Azért mert (vagy Azért, mert:-) címűeket kifejezetten kedveltem annak idején. Most is van hatásuk, csak hát ma már kicsit kopottasnak tűnnek...és nem teszek hozzá még egy "de"-t.
                         Anzix - Ez minden 2. by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 3., vasárnap

Anzix - Ez minden (demo)

Az Anzix egy kazincbarcikai szintipop zenekar volt a rendszerváltás utáni első években. Az biztos, hogy Krasznahorkai László töltötte be az énekesi posztot, a billentyűst pedig Czapár Jánosnak hívták. (Lehet, hogy volt még más alkotótársuk is, nem tudom). Az együttes feloszlása után az énekes előbb a Key 4 Heaven, majd a Holt Költők Társasága dark zenekarokban folytatta pályafutását (tudtommal ma már nem aktív). Egykori zenésztársa pedig a rock irányába mozdult el, később azonban visszatért a popzenéhez az Anolyn zenekarral. 
Az Ez minden 5 számos demo. Sajnos csak ez maradt tőlük, mert egyrészt kevés, másrészt nem egy csúcsminőség. Jó kis számaik voltak, különösen az utolsó két felvétellel alkottak szerintem maradandót. 
 
                            Anzix - Ez minden by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 2., szombat

Electric Connection II.

Ez az egyik személyes kedvencem a magyar felhozatalból. Így talán felesleges lenne valamilyen "ál-objektív" távolságtartással szemlélnem. Egyszer egy másik, pár évvel később aktív együttes egyik zenészének mutattam ezt a lemezt. Azt hittem, hogy ugyanazt halljuk. Ám ő kurtán-furcsán csak valahogy így reagált: "Ez jó? Hát ezt xy szintivel csinálták. Igaz, hogy abból mindent kihoztak, amit lehet, de nem valami nagy alkotás". Ezt személyes sértésnek vettem. Egyébként így is üzenem neki (és minden technika-fanatikusak), hogy kit érdekel (vagy még konkrétabban: ki nem...ja le...?), hogy milyen géppel csinálták? Ez maradjon meg az alkotók titka (ebből persze kiderül, hogy ezeket a sorokat nem zenész írja). Mert szerintem az a lényeg, hogy mit talált ki, és milyen eredményre jutott. A "hogyan" befogadóként nem foglalkoztat. A "káneksön" második demója sokkal érettebb, mint a korábban bemutatott, dacára annak, hogy szinte ugyanazok a tételek szerepelnek rajta (bár lényegesen jobb megszólalásban!). A bemutatkozó anyagról két instrumentális szám (Dunno, Extázis) maradt ki, helyettük azonban több énekelt szám került fel az újabb lemezre (közöttük a valamikori nagy favoritjaim: Ő, Felnézel az égre). Nem fogok senkit terhelni a szövegelemzéssel, ezekről csak annyit, hogy egynémely esetben fölöttébb különös témák ihlették a dalok szerzőit. Itt elsősorban a Turisztika című szám mondandójára gondolok, amely színtisztán a külső csoportokkal szembeni negatív sztereotipizálás, annak ellenére, hogy értem, hogy mi akart lenni az üzenet (és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Váci utca és környéke nem váltott volna ki hasonló érzéseket bennem is). A Különös kapcsolat szövegvilága pedig hát...biztosan képletes. De hát számít ez? Ezzel együtt érdemes belenézni az alább található szövegkönyvbe! (Nagyítani lehet és érdemes:-).
                                    Electric Connection II. by Gabor Gabor on Grooveshark

2013. március 1., péntek