(Itt Selmeci Kristóf nélkül)
Talán meglepő egy olyan zenekarral kezdeni, amelyről szinte semmit nem tudok. Még Depeche Mode-os körökben járta a hír a kilencvenes évek legelején, hogy a Bonanza Banzai és a Dr. Beat zenekarokon kívül létezik még egy jó magyar zenekar. Valójában azonban abban a kisvárosban, ahol felnőttem, nem volt senkinek semmi tőlük. Mindenki csak "hallott" róla. Pár évvel később valaki küldte el ezt a kazettát ( valamilyen elektronikus zenei fanzine kapcsán), amely a gyűjteményem talán egyik legfontosabb darabja lett. Számomra külön érdekesség volt, hogy egy rádióból felvett szám is volt a kazettán A Csend érintése címmel, amit nagyon szerettem egykoron.
A zenekarról szerzett ismereteim elmúlt közel két évtizedben nem bővültek sokkal. A plusz talán egyedül az, hogy a Dr. Beat egyik alapítótagja, Selmeci Kristóf tagja volt a zenekarnak, de hogy milyen poszton, azt már nem tudom, a többi tagról nincs információm. De talán nem is ez a fontos. Az alábbi demo kazetta mellett a Bahnhof szerepelt egy dal erejéig (Another Perfect Day-jel az 1993-as Techno Fóbia válogatáskazettán, amely néhány hazai ebm, illetve elektronikus zenekart volt hivatott bemutatni. Minden valószínűség szerint az együttes ezt követően - talán a műfaj háttérbe szorulásának, és más elektronikus zenei irányzatok előtérbe kerülésének betudhatóan - megszűnt. Más kép- vagy hanganyag létezéséről nem tudok (a képet egy másik blogban találtam.
Tehát akkor a számok: KIEGÉSZÍTÉS:
Néhány képpel gazdagodott az archívum, Selmeci Kristófnak, az egykori zenekar egyik tagjának köszönhetően (Hála érte még egyszer!)
Balról jobbra: Horvay-Kovács Attila, Selmeci Kristóf, Kerekes Csaba, Tálos József. Az egyéb megjelenésekről. Kissé meglepett ez a találat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár oldalán.
Természetesen lelőhely megjelölés sehol. Telefon. Kedves Hölgy 1. (de tényleg az!). Hol lehet...hamarosan kiderül, hogy a XIII. kerületi fiókkönyvtárban...ja igen, azért nincs benne, mert már leselejtezték. Köszönjük. 2000-ben még meg volt. Az is lehet, hogy valaki elcsente. Hát a kazetták már csak ilyenek. Akkor mit tegyen az ember? Tényleg rendes és segítőkész, mert javasol egyéb helyeket, ahol talán. Megköszönöm, majd újabb telefon. Ekkor már az Országos Széchenyi Könyvtár Zenei Gyűjteményébe. Kedves női hang. Megnézi, pár perc és hívjam. Megtörténik. Nincsen. Sosem volt. És hát igazából nincs más ötlete. Mindezt azért írtam le ezt ilyen hosszadalmasan, hogy lássék az, hogy ma, és sajnos régebben (a kazetta 1989-es keltezésű) sem foglalkoztak gyűjteményi szinten a "nem komolyzenei" művekkel. Ezekre, hasonlóan egyébként a nem tudományos folyóiratokhoz, az enyészet vár. Csak gratulálni tudok hozzá! Pusztán a véletlennek köszönhető, hogy a Bahnhof azon a kazettán lévő számai még meg vannak. Nemkülönben a Möbius felvételei is. De egy borító nem ártott volna.
Szia!
VálaszTörlésÖrülök neki hogy vki felkarolja ujre ezeket az elöadókat,csak igy tovább!Remélem még sok ujdonságot hallok itt!Egy másik nagy gyüjtö!
Kedves Gyűjtőtárs!
TörlésÖrülök, hogy ellátogattál ide! Akad még egy pár előadó a dobozomban. Ha gondolod, egyeztessünk, hogy kinek milye van. Aztán osszuk meg másokkal!
gaborxa@gmail.com
Üdv,
G
Köszönjük szépen, hogy megosztottad velünk eme remek muzsikát, már régóta kerestük, és itt végre ráakadtunk.
VálaszTörlésKöszönjük, Feza
Szia !
VálaszTörlésA The Movement nevű bandáról tudsz valamit? Olyan Bahnhof korabeli zene...
Köszi, Feza
Szia!
TörlésNem mintha titkos lenne, de ezt beszéljük meg itt.
gaborxa@gmail.com
Üdv,
G.
Borító nem készült, mivel ez nem az első lemez, hanem egy demo anyag, a master 1/1 másolata. Az eredeti Kristófnál, vagy Csabinál megvan. Azután szétfújta őket a szél, már zeneileg. Kár, jó volt a Pecsa buli is például, ahol volt szerencsém színpadi díszletként vendégszerepelni.
VálaszTörlésJo volt, es nem kizart hogy egyszer meg lesz folytatas..... ( Horvay-Kovacs Attila )
TörlésHali a zenek eltuntek a Souncloudrol....
TörlésÉn is ezt akartam írni. Hat évvel megelőztél.
Törlés