2013. június 23., vasárnap

Július 4. - első

Bárhogy próbálok valamit is felidézni a Július 4. nevezetű szintipop együttessel kapcsolatban, eddig szinte semmire nem jutottam. A névválasztásnak semmi köze az USA nemzeti ünnepéhez (de hogy mi a háttere, azt nem tudom). Az egyik (és talán egyetlen) tagtól (akinek a nevére már nem emlékszem) kaptam annak idején jelen anyagot. Valamiért térben a Tatabánya-Oroszlány vonalra helyezném el a zenekart. Hozzávetőlegesen két tucat szám köthető hozzá(juk). A szintipop stílust levetkőzve később Cekompoz, majd a sokatmondó Trance Mission néven folytatódott zenei pályafutása (suk). 
Az itt hallható anyag nem is nevezhető klasszikus értelemben vett demónak, ehelyett különböző időszakokban és technikai feltételek között keletkezett számokról beszélhetünk. Itt is az ének tetszik kevésbé. A zene szerintem eléggé egyedi, amellett, hogy egyszerű. Ha ki kellene emelnem néhány alkotást a 14 közül, akkor a Fekete fémdoboz, a Hó és üveg, valamint az Ipari élet címűeket említeném. A harmadik számnak különösen az utolsó ötöde ragadta meg a fantáziámat.      

                              Július 4. - első by MelyikLegyen on Grooveshark

2013. június 20., csütörtök

The Next - demo

Van (volt) néhány zenekar, amelyek kapcsán csak emlékparányokból lehet építkezni. Persze utóbbiak sokfélék lehetnek. Az eddigiek között már akadt olyan csapat, amelyet valamilyen okból pozitív jelzővel címkézett fel a kollektív emlékezet, anélkül, hogy bárki előállt volna komplett anyaggal, ami igazolhatta volna arra érdemes voltát. De nem ritka az sem, hogy már csak egy kazetta, esetleg egy-két szám maradt ránk… se egy név, számcím, vagy bármi, amibe belekapaszkodva megkonstruálható lenne valami kontextus-féle. Pedig ez szépen megágyazhatna az ismeretlen szerzők alkotásainak, hogy aztán vagy mohó szeretőkként gabalyodjunk egymásba, vagy éppen ellenkezőleg: a teljes érdektelenség véreztessen ki minket rapid módon. És akkor még nem is szóltam a harmadik típusáról a zenekaroknak, amelyek sem infó, sem számok nem rendelődnek, csupán egy név. Ezeknél fáj, hogy nem dönthetem el magam, hogy akarom-e vagy sem befogadni a régi dolgokat (pl. Electric Flowers). 

Szóval a The Next. Tudtommal ezt a demót - a mára már lényegét vesztett - mszpe.uw.hu oldalon publikálták először. A dalok címeit illetően meg kell elégednünk az ordinális ismérvvel. Pedig ez a zene többet érdemelne, még akkor is ha az énekes hangja meglehetős szokatlansága mellett idővel mégis szokható. A 3-as számú szerzeményt hallva még nagyobb a lelkiismeret furdalásom, amiért nem varázsoltam le ezt a csomagot az oldalról (szerencsére mások telhetetlenebbek vagy kíváncsibbak voltak, pl. ndm, aki elküldte a számokat). A "...Furcsa ez a világ. Itt nincsenek árnyak. Mégis, ha innen elmész, újra visszavárnak." rész kifejezetten tetszetős. Az számokon egyébként végig jelen bizonyos Bonanza Banzai-os pátosz. Szintipop. Jó.    
 
                                 The Next by MelyikLegyen on Grooveshark

2013. június 18., kedd

Gyilkos Idő - Csendtörő (demo)

Hogy a science fiction és az elektronikus zene blog szempontjából releváns stílusirányzatai között (kétségkívül egyirányú) összefüggés van, az nem is szorul különösebb bizonyításra. Elég csak néhány külföldi előadó munkásságát felidézni: Gary Numan, Alphaville, S.P.O.C.K... Elképzelhető, hogy hazai viszonylatban ezen kapcsolat felismerése inspirálhatta a jelen poszt tárgyául szolgáló együttes névválasztását. A Gyilkos Idő ugyanis egy Alfred Bester nevű sci-fi író novellájának (illetve az ennek helyet adó antológia) címe is (innen a kép, sajnos az együtteshez köthető fotót nem találtam). A székesfehérvári csapatot kezdetben ketten - Cseke Tibor és Pinke László - alkották, de igazi sikereit már one-man show-ként érte el, előbbi kiválását követően. A Gyilkos idő néhány éves működésének eredménye valamivel több, mint három tucat szerzemény, amelyeket - tudtommal - még félhivatalos kiadványok sem kapcsoltak egybe, azok csak számok halmazaként terjedtek szűkebb körben.
Az egyik ilyen válogatás szerepel itt (valamiért) Csendtörő gyűjtőnév alatt (a feloldó kulcs a Ma éjjel c. szerzeményben van "elrejtve").
Valaki egyszer úgy fogalmazott egy fórumbejegyzésben, hogy a Bonanza a 81-es Depeche Mode-ot, az Aditie Populaire pedig annak 83-84-es korszakát idézte meg. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebben a modellben a Gyilkos Idő még korábbra visz minket vissza az időben, annak minden kezdeti botladozásával és szépségével együtt.

                             Gyilkos Idő - Csendtörő by MelyikLegyen on Grooveshark

2013. június 15., szombat

Electric Playground - Demo 1996


Az Electric Playground a kilencvenes évek derekának 101-es Klubjához kötődő szintipop zenekar volt. A tagok (sorrendben): Méhész Imre - szintetizátor, Clemente Gábor - szintetikus dobok, Szabó Gábor - szintetizátor, Árendás Ferenc - ének, Mócsai Brigitta - vokál. Az alább szereplő demó 1996-ban készült, talán éppen a legfontosabb (szintipop fesztiválos) koncertjük előszeleként. Ezt követően a zenekar - taglétszámát illetően némileg megfogyatkozva - Pulzus néven folytatta tovább (róluk is szól majd egy másik bejegyzés), nem kis részben alapozva az Elektronikus Játszótér törzsanyagára. Érdemes visszautalni egy másik, szintipop fesztiválon fellépő zenekarral kapcsolatos bejegyzésre (Radio Tibet). Ott a stúdióanyagot hiányoltam. A Playground esetében is ezt tenném, ha nem hallgathattam volna meg ezt. A zenei matériával tulajdonképpen nincs is probléma. Amit viszont hiányoltam, az a szöveg művészi átélése, az a képesség, hogy elhitesse a hallgatóval, hogy érzései valósak, tényleg fáj vagy tényleg jó valami, ami megosztásra érdemes. Valahogy itt a varázslat elmaradt. Különösen fájó ez, mert ezt az együttest is kiemeli valami megfoghatatlan a kor ilyen stílust játszó formációi közül. A koncertfelvételen még érezhető volt az, hogy az énekes "ott volt" és közölni akart. Talán ebben segített neki élőben a vokalista lány, aki ugyan még nem állt teljesen készen a feladatra, ám mégis jót tett az előadásnak. 
Meglepő, hogy ennél a csapatnál a gyorsabb számok sikerültek jobban. Ezek egyes zenekarok kínálatából teljesen hiányoznak, nekik viszont ezek határozottan jól álltak. Ilyenek: a Tűz, A Hajnal van, a Világító utak. A lassabb szerzemények közül egyedül a Nem érintett meg akkor és most is.  
       
                         Electric Playground by MelyikLegyen on Grooveshark

Az említett szintipop fesztiválos koncert anyaga Méhész Tibor jóvoltából elérhető a Youtube-on:
http://www.youtube.com/user/imehesz/videos


2013. június 9., vasárnap

Working People - Studio Demo 1995


Egy másik demo a Working People EBM formációtól 1995-ből. Néhány hete felkerült a világhálóra egy ismertető, valamint egy 1996-os anyag a WP-től Gary tollából, amely ezen a címen elérhető: http://www.csdac.gpo.hu/music_wp.php . A korábbiak sem voltak rosszak, de ezek a felvételek már mindenképpen az erősen ajánlott kategóriába tartoznak.

                                 Working People - Studio demo 1995 by Melyik Legyen2 on Grooveshark

2013. június 5., szerda

Megabyte - 1994-1996

A Megabyte második korszakából néhány felvétel. Talán mindössze ennyit készítettek. A korábbi demójukhoz képest érezhető egy kismértékű módosulás a zenei aláfestést és szövegeket illetően. Optimistábbak, nyitottabbak ezek a számok, néhol kifejezetten bohókás hangulat árad belőlük. Ezzel együtt jár az is, hogy elmaradnak a szintipop egyik főáramára jellemző sötétebb tónusok, ami esetükben egyáltalán nem káros mellékhatás.
                                Megabyte 1994-1996 by Melyik Legyen2 on Grooveshark

2013. június 4., kedd

Electric Connection III.

 Az Electric Connection harmadik, demonstrációs céllal készült kazettája. A korábban bemutatott első két anyaghoz képest (1 és 2) jóval kevesebb számot tartalmaz (nyolcat), amelynek fele már a korábbiak szalagjaikon is "megjelent" (sőt, jellemzően mind a kettőn). Némileg meglepő, hogy az együttes névadó dalaként aposztrofálható Elektronikus kapcsolat csak a munkásságuk ilyen kései szakaszában került publikálásra. Talán valamiféle önigazolás vagy újradefiniálási kísérlet lehetett ez, hiszen ezen anyag felvételekor az alapító trió már duóvá zsugorodott. A távozó Pepe (Szigetvári Péter) posztját a korábban "csak" a szintetizátorok mögött álló Szkok István vette át (aki nem rosszabb elődjénél). Az egész anyagot át is hatja valami szomorúság, de hiányérzet is, valahogy nem úgy szól, mint előtte (ehhez érdekes összehasonlítási alapot jelentenek az említett régi-új számok). Az új szerzeményeken érezhető is, hogy nehezebben születhettek, de korántsem állítom, hogy rosszak lennének. Fontos állomás ugyanakkor ez az album az együttes életében, hiszen ez volt az utolsó, amikor még "klasszikus" szintipop irányvonalat vittek, ezt követően már más irányokba kalandoztak el. De ezzel az EC fejezet még egyáltalán nem zárult le...

                                Electric Connection 3. by Melyik Legyen2 on Grooveshark

2013. június 2., vasárnap

Lautrec - Lux Umbrarum (1993)


Újabb kitekintés. Nem EBM, szintipop meg pláne nem. A stílus talán leginkább az Actus vagy a Scivias formációkkal rokon. Szegeden, a hazai alternatív élet egy méltatlanul háttérbe szorított színhelyén alkottak. Az első megjelent anyaguk valamelyest módosított változata.

Bővebben:
http://www.lautrec.hu/index1.html
Egyben:
http://www.lautrec.hu/ml12.html

Lautrec - Lux Umbrarum by Melyik Legyen2 on Grooveshark

2013. június 1., szombat

O.C.T.S. - Alternatives on Electronic Sound Effects

Az O.C.T.S. (korábban csak röviden Cold Shower, később őőő izé...Out Cold the Shower...) zenekaré volt az első hazai kiadású techno cd 1992-ben.  Oldszkúl EBM, a dinamikus fajtából. Persze itthon mindenki már akkor is perfektül lökte az angolt (ma is), így azok a kritikusok is, akik kifogásolták a szövegeket. De kit érdekel ez? A korai legendás testzenészekről sem a közhelyes agysebészet jut az ember eszébe. Megjegyzés: a "Szám 6" a Plastic Voices című szerzeményt takarja (köszönet Groovershark, ismét). 
OCTS by Melyik Legyen2 on Grooveshark

Voyage - Vogue Again

A Voyage zenekarral igazából két szempontból is kezdetét veszi valami. 
Egyrészt nem tudom, hogy mi történt Békés megyében zenei fronton annak idején, de olyannyira sikeres volt, hogy több, még a blog szempontjából releváns, tehetséges csapat is formálódott itt, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni (sőt, kifejezetten megállásra sarkallják az embert).
Másrészt eddig - igazodva a blog címe által kijelölt, voltaképpen a saját magam által definiált korlátokhoz - eléggé el nem ítélhető módon szintipop és EBM (esetenként ipari és avantgard kitérővel) anyagok kerültek bemutatásra. A Voyage viszont a zenei mezőben értelmezett dialektus kontinuum elmélet alapján: dark. Fogjuk rá, hogy az. A dark ugyanis maga is egy nagy halmaz, megannyi egymásra fonódó irányzat ötvözete. A Voyage még ezen tág határok mögül is kikacsingat. Különösen igaz ez az énekes stílusára, amely méltóan illeszkedik a Pulp vagy a Suede-féle brit indie pop-rock vonalhoz.

Az itt szereplő anyag a zenekar második sorlemeze a kilencvenes évek végéről. Úgy tűnik, mintha az első (Vogue) ennek előtanulmánya lett volna, hiszen a tracklist egy része azonos, ám ez csak a felszín, hiszen a régi felvételeket - jellemzően előnyükre - átdolgozták. Az új dalok közül például a basszusgitár miatt "tényleg dark" Never, vagy a már-már (számomra legalábbis) a Depeche Mode Violator korszakát idéző Last Tango, illetve a sajátos lüktetésű Who Do You Love című szerzemények - még némi arisztokratikus távolságtartással is - joggal érdemlik ki a "k... jó" jelzőt.    
      
                               Voyage - Vogue Again by Melyik Legyen2 on Grooveshark