Július 4. - első

Bárhogy próbálok valamit is felidézni a Július 4. nevezetű szintipop együttessel kapcsolatban, eddig szinte semmire nem jutottam. A névválasztásnak semmi köze az USA nemzeti ünnepéhez (de hogy mi a háttere, azt nem tudom). Az egyik (és talán egyetlen) tagtól (akinek a nevére már nem emlékszem) kaptam annak idején jelen anyagot. Valamiért térben a Tatabánya-Oroszlány vonalra helyezném el a zenekart. Hozzávetőlegesen két tucat szám köthető hozzá(juk). A szintipop stílust levetkőzve később Cekompoz, majd a sokatmondó Trance Mission néven folytatódott zenei pályafutása (suk). 

Az itt hallható anyag nem is nevezhető klasszikus értelemben vett demónak, ehelyett különböző időszakokban és technikai feltételek között keletkezett számokról beszélhetünk. Itt is az ének tetszik kevésbé. A zene szerintem eléggé egyedi, amellett, hogy egyszerű. Ha ki kellene emelnem néhány alkotást a 14 közül, akkor a Fekete fémdoboz, a Hó és üveg, valamint az Ipari élet címűeket említeném. A harmadik számnak különösen az utolsó ötöde ragadta meg a fantáziámat.      

                             

The Next - demo

Van (volt) néhány zenekar, amelyek kapcsán csak emlékparányokból lehet építkezni. Persze utóbbiak sokfélék lehetnek. Az eddigiek között már akadt olyan csapat, amelyet valamilyen okból pozitív jelzővel címkézett fel a kollektív emlékezet, anélkül, hogy bárki előállt volna komplett anyaggal, ami igazolhatta volna arra érdemes voltát. De nem ritka az sem, hogy már csak egy kazetta, esetleg egy-két szám maradt ránk… se egy név, számcím, vagy bármi, amibe belekapaszkodva megkonstruálható lenne valami kontextus-féle. Pedig ez szépen megágyazhatna az ismeretlen szerzők alkotásainak, hogy aztán vagy mohó szeretőkként gabalyodjunk egymásba, vagy éppen ellenkezőleg: a teljes érdektelenség véreztessen ki minket rapid módon. És akkor még nem is szóltam a harmadik típusáról a zenekaroknak, amelyek sem infó, sem számok nem rendelődnek, csupán egy név. Ezeknél fáj, hogy nem dönthetem el magam, hogy akarom-e vagy sem befogadni a régi dolgokat (pl. Electric Flowers). 

Szóval a The Next. Tudtommal ezt a demót - a mára már lényegét vesztett - mszpe.uw.hu oldalon publikálták először. A dalok címeit illetően meg kell elégednünk az ordinális ismérvvel. Pedig ez a zene többet érdemelne, még akkor is ha az énekes hangja meglehetős szokatlansága mellett idővel mégis szokható. A 3-as számú szerzeményt hallva még nagyobb a lelkiismeret furdalásom, amiért nem varázsoltam le ezt a csomagot az oldalról (szerencsére mások telhetetlenebbek vagy kíváncsibbak voltak, pl. ndm, aki elküldte a számokat). A "...Furcsa ez a világ. Itt nincsenek árnyak. Mégis, ha innen elmész, újra visszavárnak." rész kifejezetten tetszetős. Az számokon egyébként végig jelen bizonyos Bonanza Banzai-os pátosz. Szintipop. Jó.    

 

                                

Gyilkos Idő - Csendtörő (demo)

Hogy a science fiction és az elektronikus zene blog szempontjából releváns stílusirányzatai között (kétségkívül egyirányú) összefüggés van, az nem is szorul különösebb bizonyításra. Elég csak néhány külföldi előadó munkásságát felidézni: Gary Numan, Alphaville, S.P.O.C.K... Elképzelhető, hogy hazai viszonylatban ezen kapcsolat felismerése inspirálhatta a jelen poszt tárgyául szolgáló együttes névválasztását. A Gyilkos Idő ugyanis egy Alfred Bester nevű sci-fi író novellájának (illetve az ennek helyet adó antológia) címe is (innen a kép, sajnos az együtteshez köthető fotót nem találtam). A székesfehérvári csapatot kezdetben ketten - Cseke Tibor és Pinke László - alkották, de igazi sikereit már one-man show-ként érte el, előbbi kiválását követően. A Gyilkos idő néhány éves működésének eredménye valamivel több, mint három tucat szerzemény, amelyeket - tudtommal - még félhivatalos kiadványok sem kapcsoltak egybe, azok csak számok halmazaként terjedtek szűkebb körben.
Az egyik ilyen válogatás szerepel itt (valamiért) Csendtörő gyűjtőnév alatt (a feloldó kulcs a Ma éjjel c. szerzeményben van "elrejtve").
Valaki egyszer úgy fogalmazott egy fórumbejegyzésben, hogy a Bonanza a 81-es Depeche Mode-ot, az Aditie Populaire pedig annak 83-84-es korszakát idézte meg. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebben a modellben a Gyilkos Idő még korábbra visz minket vissza az időben, annak minden kezdeti botladozásával és szépségével együtt.

                            

Electric Playground - Demo 1996

Az Electric Playground a kilencvenes évek derekának 101-es Klubjához kötődő szintipop zenekar volt. A tagok (sorrendben): Méhész Imre - szintetizátor, Clemente Gábor - szintetikus dobok, Szabó Gábor - szintetizátor, Árendás Ferenc - ének, Mócsai Brigitta - vokál. Az alább szereplő demó 1996-ban készült, talán éppen a legfontosabb (szintipop fesztiválos) koncertjük előszeleként. Ezt követően a zenekar - taglétszámát illetően némileg megfogyatkozva - Pulzus néven folytatta tovább (róluk is szól majd egy másik bejegyzés), nem kis részben alapozva az Elektronikus Játszótér törzsanyagára. Érdemes visszautalni egy másik, szintipop fesztiválon fellépő zenekarral kapcsolatos bejegyzésre (Radio Tibet). Ott a stúdióanyagot hiányoltam. A Playground esetében is ezt tenném, ha nem hallgathattam volna meg ezt. A zenei matériával tulajdonképpen nincs is probléma. Amit viszont hiányoltam, az a szöveg művészi átélése, az a képesség, hogy elhitesse a hallgatóval, hogy érzései valósak, tényleg fáj vagy tényleg jó valami, ami megosztásra érdemes. Valahogy itt a varázslat elmaradt. Különösen fájó ez, mert ezt az együttest is kiemeli valami megfoghatatlan a kor ilyen stílust játszó formációi közül. A koncertfelvételen még érezhető volt az, hogy az énekes "ott volt" és közölni akart. Talán ebben segített neki élőben a vokalista lány, aki ugyan még nem állt teljesen készen a feladatra, ám mégis jót tett az előadásnak. 

Meglepő, hogy ennél a csapatnál a gyorsabb számok sikerültek jobban. Ezek egyes zenekarok kínálatából teljesen hiányoznak, nekik viszont ezek határozottan jól álltak. Ilyenek: a Tűz, A Hajnal van, a Világító utak. A lassabb szerzemények közül egyedül a Nem érintett meg akkor és most is.  

       
                        

Az említett szintipop fesztiválos koncert anyaga Méhész Tibor jóvoltából elérhető a Youtube-on:
http://www.youtube.com/user/imehesz/videos

Working People - Studio Demo 1995

Egy másik demo a Working People EBM formációtól 1995-ből. Néhány hete felkerült a világhálóra egy ismertető, valamint egy 1996-os anyag a WP-től Gary tollából, amely ezen a címen elérhető: http://www.csdac.gpo.hu/music_wp.php . A korábbiak sem voltak rosszak, de ezek a felvételek már mindenképpen az erősen ajánlott kategóriába tartoznak.

                                

Megabyte - 1994-1996

A Megabyte második korszakából néhány felvétel. Talán mindössze ennyit készítettek. A korábbi demójukhoz képest érezhető egy kismértékű módosulás a zenei aláfestést és szövegeket illetően. Optimistábbak, nyitottabbak ezek a számok, néhol kifejezetten bohókás hangulat árad belőlük. Ezzel együtt jár az is, hogy elmaradnak a szintipop egyik főáramára jellemző sötétebb tónusok, ami esetükben egyáltalán nem káros mellékhatás.

                               

Electric Connection III.

 Az Electric Connection harmadik, demonstrációs céllal készült kazettája. A korábban bemutatott első két anyaghoz képest (1 és 2) jóval kevesebb számot tartalmaz (nyolcat), amelynek fele már a korábbiak szalagjaikon is "megjelent" (sőt, jellemzően mind a kettőn). Némileg meglepő, hogy az együttes névadó dalaként aposztrofálható Elektronikus kapcsolat csak a munkásságuk ilyen kései szakaszában került publikálásra. Talán valamiféle önigazolás vagy újradefiniálási kísérlet lehetett ez, hiszen ezen anyag felvételekor az alapító trió már duóvá zsugorodott. A távozó Pepe (Szigetvári Péter) posztját a korábban "csak" a szintetizátorok mögött álló Szkok István vette át (aki nem rosszabb elődjénél). Az egész anyagot át is hatja valami szomorúság, de hiányérzet is, valahogy nem úgy szól, mint előtte (ehhez érdekes összehasonlítási alapot jelentenek az említett régi-új számok). Az új szerzeményeken érezhető is, hogy nehezebben születhettek, de korántsem állítom, hogy rosszak lennének. Fontos állomás ugyanakkor ez az album az együttes életében, hiszen ez volt az utolsó, amikor még "klasszikus" szintipop irányvonalat vittek, ezt követően már más irányokba kalandoztak el. De ezzel az EC fejezet még egyáltalán nem zárult le...

                               

Lautrec - Lux Umbrarum (1993)

Újabb kitekintés. Nem EBM, szintipop meg pláne nem. A stílus talán leginkább az Actus vagy a Scivias formációkkal rokon. Szegeden, a hazai alternatív élet egy méltatlanul háttérbe szorított színhelyén alkottak. Az első megjelent anyaguk valamelyest módosított változata.

Bővebben:
http://www.lautrec.hu/index1.html
Egyben:
http://www.lautrec.hu/ml12.html

O.C.T.S. - Alternatives on Electronic Sound Effects

Az O.C.T.S. (korábban csak röviden Cold Shower, később őőő izé...Out Cold the Shower...) zenekaré volt az első hazai kiadású techno cd 1992-ben.  Oldszkúl EBM, a dinamikus fajtából. Persze itthon mindenki már akkor is perfektül lökte az angolt (ma is), így azok a kritikusok is, akik kifogásolták a szövegeket. De kit érdekel ez? A korai legendás testzenészekről sem a közhelyes agysebészet jut az ember eszébe. Megjegyzés: a "Szám 6" a Plastic Voices című szerzeményt takarja (köszönet Groovershark, ismét). 

Voyage - Vogue Again

A Voyage zenekarral igazából két szempontból is kezdetét veszi valami. 

Egyrészt nem tudom, hogy mi történt Békés megyében zenei fronton annak idején, de olyannyira sikeres volt, hogy több, még a blog szempontjából releváns, tehetséges csapat is formálódott itt, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni (sőt, kifejezetten megállásra sarkallják az embert).

Másrészt eddig - igazodva a blog címe által kijelölt, voltaképpen a saját magam által definiált korlátokhoz - eléggé el nem ítélhető módon szintipop és EBM (esetenként ipari és avantgard kitérővel) anyagok kerültek bemutatásra. A Voyage viszont a zenei mezőben értelmezett dialektus kontinuum elmélet alapján: dark. Fogjuk rá, hogy az. A dark ugyanis maga is egy nagy halmaz, megannyi egymásra fonódó irányzat ötvözete. A Voyage még ezen tág határok mögül is kikacsingat. Különösen igaz ez az énekes stílusára, amely méltóan illeszkedik a Pulp vagy a Suede-féle brit indie pop-rock vonalhoz.

Az itt szereplő anyag a zenekar második sorlemeze a kilencvenes évek végéről. Úgy tűnik, mintha az első (Vogue) ennek előtanulmánya lett volna, hiszen a tracklist egy része azonos, ám ez csak a felszín, hiszen a régi felvételeket - jellemzően előnyükre - átdolgozták. Az új dalok közül például a basszusgitár miatt "tényleg dark" Never, vagy a már-már (számomra legalábbis) a Depeche Mode Violator korszakát idéző Last Tango, illetve a sajátos lüktetésű Who Do You Love című szerzemények - még némi arisztokratikus távolságtartással is - joggal érdemlik ki a "k... jó" jelzőt.    

      

                              

Forgotten Noises

Egy rádióbeszélgetés 1995-ből, nem sokkal a Forgotten Noises második, Petőfi Csarnokban (a DM klub keretében) tartott koncertjét beharangozandó. Kiderül, hogy a zenekart 1992-ben hívta életre Biegelbauer Norbert (ének), Surányi Tímea (billentyű) és Bozsik Zsolt (billentyű). A felvétel idejére már Bozsik Zsolt helyére Pálfalvi Attila került.

Annak fényében, hogy a beszélgetés tulajdonképpen a fellépés promója, némileg meglepő, hogy az elhangzó három felvétel deklaráltan a zenekar korábbi időszakának lenyomata. Jóféle szintipop muzsika ez. Surányi Tímea valamiért lecsúszott a képről...

Logic Control - demo 1993-ból

A Logic Control névre keresztelt szintipop csapatról alig tudok valamit. Elég jól összerakott a kazettájuk, ám mégis olyan, mintha sosem léteztek volna. A címből is kiderül, hogy az anyag 1993-ban készült (1. információ). Budapesti illetőségű banda volt, talán zuglói (2.). Felléptek egykor az 5let együttes "előzenekaraként" (3. infó), erről a B4 munkacímű felvétel utolsó másodpercei tanúskodnak. Ezzel össze is foglaltam minden tudásom (a tagok egyike küldte, de már a nevére sem emlékszem). Valamikor rongyosra hallgattam, és ma is tetszik.

                                

Warning - néhány szám

Lassan három hónapos restanciám...egy zenekar a csongrádi megyeszékhelyről, amely 1993-től 1995-ig működött. A felállás: Krémer Balázs - ének, Domokos Jenő - szintetizátor, Lele János - szintetizátor. Közülük az utolsóként említett küldte jelen anyagot, amiért hálával tartozom neki. Kellemes zene, ajánlom.
Van egy másik anyag is, amely egyfajta előzménynek tekinthető, vagy nincs (azaz a számokat megírta, feljátszotta, elénekelte valaki, de hogy ugyanezen formáció keretében, az nem tisztázott). A Warning utóéletéről majd egyszer egy másik posztban...

                                  

Darklight - demo

Ahogy ígértem...

Néhány felvétel a kilencvenes évek elején/közepén működő pécsi szintipop zenekarok egyikétől. Mivel a tagok nem túl kommunikatívak, gyakorlatilag nincs mit mondani róluk. A számcímeket még annak idején sem küldték el. Régen szerettem a munkáikat. Ennyi. 
A számok címei azóta kiderültek, a régieket azonban azokat - a grooveshark nagyszerű számfelismerő rendszerének köszönhetően - nem lehet javítani, ez már örökre így marad.
Sorrendben:
Intro
Activate yourself
Az álom
Ember vagy gép
Az idő kapuja
World is burning
Menekülnöd kell
Sziklafal

                           

Búcsú

Véget ért a móka (nem csak) mára. Zárul Gábor zenetára. De ha tetszett, (talán) nemsokára visszavárhatsz Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárba'. Eljövök még hozzátok! 

Viszontlátásra pajtások!

Lacht el Bahhtar - Koncert, A38

A ma már sajnos nem működő Lacht el Bahhtar - jelen állás szerint - utolsó anyaga látható/hallható alább. A LEB is az a kategória, amelynek a blog címében feltüntetett két stílushoz - ha pironkodva is, de meg kell  vallani - szigorú értelemben nincs köze. Ha viszont kevésbé ráncoljuk össze a homlokunkat (azaz megengedőbbek vagyunk), akkor ennek a zenekarnak a helye, szerepe ezen a zenei színtéren megkérdőjelezhetetlen. A különböző stílusok, alstílusok összefonódásaival, ezek egy lehetséges értelmezési keretével egy elkövetkező bejegyzésben szeretnék majd részletesebben foglalkozni. Itt most megelégednék annyival, hogy az imént említett stílus-alstílusok problematika körülbelül olyan, mintha lenne egy saját vattacukorkészítő gépezetünk, és elkezdenénk a különböző színű és zamatú cukorrétegeket egymásra tekerni. A két indikátor (szín, íz) bizonyos értelemben elég jól orientálhat minket, de egy idő után keveredés következik be, ha már kellő számú réteget feltekertünk a szerkezetünkkel. Mindenki csinál ilyet (ha nem is éppen vattacukorral). Valaki megelégszik azzal, hogy az enciánkék egy speciális típusát párosítja (mondjuk) vaníliával, mert számára AZ A vattacukor. Mások viszont nem ragadnak le (:-) az enciánkék speciális típusánál az adott ízzel, hanem kíváncsiak a többi fajtára is, sőt, az opálzöld, vagy a sárkánypiros, vagy akár ezek alig megkülönböztethető típusai is érdeklik őket.  

A LEB kapcsán nem túlzás azt állítani, hogy egy saját ökoszisztémát képvisel(t) a zenei mezőn belül. El sem tudom képzelni, hogy milyen hatások eredőjeként alakult ki a hangzásviláguk. A XX. század eleji avantgard irányzatok némelyikéhez képzelnék el ehhez hasonló zenét. A LEB-ről egészen biztosan lesz még néhány poszt, így most röviden erről az anyagról:
Ez a felvétel az A38 hajón készült 2007. december 30-án (Én természetesen lekéstem róla, fél évvel biztosan...). Készült erről egy Duna TV-s dokumentumfilm is, amelyben a számokat interjúrészletek szakították meg. Ha jól emlékszem, a koncertfelvételt egy ideig meg lehetett vásárolni valahol a Szent István körúton. Nem tudom, hogy a - Réczey Zoltánnak köszönhetően - hozzám került anyag speciális-e vagy a borító, mert két "hidden track" is található rajta az utóbbihoz képest. Az egyik a Száz című (általam korábban nem ismert) ütemesebb alkotás, a másik pedig ennek ellenpárja, a Mámor (ez egyébként nem is szerepelt az előadott dalok között, viszont a Duna tv-s dokumentumfilm ezzel zárult). Érdekes élményt ad az anyaghoz az is, hogy a LEB egyik tagjának köszönhetően bepillanthatunk a koncert próbáiba. Ezen felvételek mindegyike megtalálható a youtube-on, itt olyan sorrendben szerepelnek, ahogy a koncert setlistjében.  

     

A koncert előtti próba:

New Times - Koncert Tatabányán (1991?)

Egy ritka jó minőségű New Times élő fellépés, ha minden igaz, 1991-ből. A mellékelt plakát (amely csoda, hogy még meg van, hiszen képregények közé bújva várta az alkalmas pillanatot, hogy előkerüljön) ugyan nem egy tatabányai, hanem egy hódmezővásárhelyi előadáshoz köthető, ami azonban mégis összeköti ezeket, az az Escape from the World koncertturné. Köszönet a zenei anyagért ndmlovagnak! Feleslegesnek érzem, hogy bővebben értekezzek arról, hogy a minőség mellett a számok is briliánsak. Csodálni való a New Times-ban, hogy mekkora hangsúlyt helyeztek arra, hogy valóban élőben adják elő a dalaikat. Mindig éri valami meglepetés az embert, ha hallgatja őket. Nem egyszerű kiemelni a legjobbat az itt szereplő kilenc szám közül. A Szín számomra a csúcspont, ahova megjegyzem, már az első számtól kezdve felrepített az anyag, de itt már a szélkakas fejét kellett fognom felülről (csúcs=torony...képzavar). Szárnyalásomat/lebegésemet egyedül egy nem túl erős, ám mégis metsző szellő zavarta meg, jelesül a Bábu refrénjében az a sor, hogy "...mondd, ki vagy: bábu-e vagy ember.." Ez biztos csak véletlen lehetett...a stúdió változatokban ez helyesebben szerepel. (Kiegészítés: A Nézz mint kék helyett a szám címe helyesen: Nézd, mily kék:-)

                                    

Möbius - 1989

 A Möbius zenekar a rendszerváltozás idején létezett. Mint azt már korábban, a Bahnhof zenekarral kapcsolatos bejegyzésben említettem, volt egy Új frontok című kazetta, amelynek felén Möbius dalok sorakoztak. Ott voltak ők az 1990. augusztus 19-én és 20-án tartott Világrekord '90 elnevezésű 36 órás Depeche Mode Klub 16 magyar fellépője között. És mintha a verőcemarosi Black Days rendezvényen is lett volna egy koncertjük. Jelenleg ez az utolsó dokumentálható nyom velük kapcsolatban. A tagok nevei a feledés homályába vesztek, nem ápolja emléküket senki, még egy árva fórumbejegyzés sem szól róluk. Magam is csak egyetlen embert ismertem, aki ismerte őket. Neki köszönhetem nagyon régről ezt a felvételt. 

A Möbius zenéje így első (és talán a sokadik) hallásra (is) egyedi, és merőben más, mint a korabeli DM szubkultúra zenekari holdudvarának fő reprezentánsai. Differentia specifica esetükben például az, hogy anyagukból kihallhatóan szinte egyáltalán nem törekedtek arra, hogy valamiféle sötétebb hangzást építsenek be a zenéjükbe (Ez alól az egyetlen kivétel a rövid kis felvezető szám). Nem csupán a választott hangok, hangszínek, ritmusok összhatása nélkülözi a "darkosabb" elemeket, az énekes orgánuma ezt még fel is erősíti. Nem a klasszikus szintipop tehát ez. Illetve az, csak nem úgy, ahogy általában nálunk azt általában értik/értették. Itthon ez akkor inkább pop volt (illetőleg lett volna, ha nevezték volna őket valahogy). A zenét hallgatva az az érzése támad az embernek, hogy a Möbius tagjai zeneileg korántsem lehetettek képzetlenek, ugyanis néha már-már dzsesszbe hajló motívumok is színesítik bizonyos szerzeményeiket. Így például a Túl vagy a Hívás Welshpoolból című dalok tekintgetnek ki - hol csak éppen, hol pedig nagyon - a műfajból (jómagam nem vagyok dzsesszrajongó, de a másodikként említett dal végén nagyon szép a szaxofontéma és a szinti ötvözése...). Megkülönbözteti őket még az kor(szak)társaiktól az is, hogy a dalszövegeik is mások, valahogy azokhoz képest kevésbé direktek, és összetettebb mondanivalót hordoznak, klisémentesen (ha létezik egyáltalán direktségi, komplexitási, klisé skála, amely alapján levonható ez a következtetés). Esetükben egyfajta életkori hatás is befolyásolhatta mindezeket (talán kinőhettek már a középiskolás korból) vagy egyszerűen csak koravének voltak.
Az anyag utolsó száma sajnos csak csonkán van meg.      

            

                               

Máyusi Kalapács - Csak a gyűlölet! (1991)

Nemrégen egy interjúban a következő két mondat ragadta meg a figyelmem: "Tévedés, hogy a közönség nem fogékony a minőségre. Csak, ha primitív dolgokat kap, akkor azt próbálja meg élvezni." Kőhalmi Zoltán humorista ez alapján meglehetősen pozitivista volt, amikor ezt a gondolatot megfogalmazta. Vitatnám ezt az állítást. Ha kihagynánk az első mondatból a "tévedés, hogy", a másodikból pedig "Csak," részt, akkor viszont egy, már milliószor megfogalmazott aha-élménnyel lennénk gazdagabbak. Bár lehetséges, hogy csak önmagammal vitatkozom, hiszen két elem azonosítható a fentiekben: a MINŐSÉG (illetve ellentéteként a primitivitás) és a KAP (antonimája: nem kap). Kőhalmi eredeti képletének egyik eleme a Máyusi Kalapács esetében kétségkívül igaz. Azt viszont, hogy a magyar közönséghez miért nem ért el az, amit egy kazetta formában kapott, nem tudni. Persze nem popzene ez, hanem inkább - ha skatulyázni szeretnénk - valamiféle ipari performance, ami sosem szólt tömegekhez. Bár indusztriális jellegű, de mégsem annyira, amennyire az a jelen kiadvány előtti alkotói korszakukat jellemezte. A rögzített anyagon ugyanis már többféle stílus keveredik: egészen a szinte már klasszikus zenére hajazó szerzeményektől az EBM-en át a rockig bezárólag. Gyakorlatilag ez saját stílus, semmi mással össze nem téveszthető, semmit sem utánzó. 
Az anyag 1991-ben keletkezett (egészen pontosan 1990. decemberében), azaz csak pár hónappal vagyunk a rendszerváltozás után. A borító impresszumában található köszönetnyilvánításban még jól megfér egymás mellett Geszti Péter és Szentmihályi Szabó Péter neve. Ez ma már elképzelhetetlen lenne (a politikai hátterűeket ismerve).  Utóbbi, a tehetséges sci-fi író volt az egyik szöveg szerzője (A jó katonák).  Az ellentétek egyébként a Máyusi Kalapácsra igencsak jellemzőek. Egy oldalon ezt írják róluk: "Hatvani kopaszok által alapított együttes, később teschó [minden bizonnyal techno, A szerk.] zenét is játszottak, a skinhead kultúrkörrel már korábban szakítottak." A kazetta borítóján viszont (kisebb kép alsó alul) Chaplin A Diktátor (The Great Dictator) című filmes gúnyrajzából látható egy kimerevített részlet.
Ennek fényében (is) kérdés a cím: Csak a gyűlölet! A gyűlöletnek ugyanis minden esetben van tárgya, számomra azonban még mindig nem világos, hogy mit is gyűlöl(nek) a szövegíró(k). Talán a világot magát. De erről majd kicsit később. Szintén rejtély a korábban Máyusi Kalapács néven futó, itt azonban Perfect címre keresztelt dal üzenete (hacsak nem karikírozás volt a cél). További kérdés, hogy ez vajon koncepcióalbum-e. Ha igen, akkor helyesebb kétféle hangulat, illetve érzelem egy albumon belüli keveredéséről beszélni. Az "oldal egy" nekem a hétköznapibb szerzemények gyűjtőhelye. Ebben az említett munkásdalt követően a bezárkózás és az elidegenedettség gondolatai uralkodnak. Jó volt tudni, hogy vidéki volt a zenekar, hiszen a kezdő budapesti lét negatív élményvilágát fogalmazza meg a Budapest és az Anti-emberek. A rá következő három számban a külvilág, ha meg is jelenik, csupán szkeccsszerűen, így ezek az abszolút magány hangjait artikulálják (olyannyira, hogy a Magadban beszélszben már az előadó is magára marad).  Végül az Édent hallhatjuk, mely meditatív jellegű, indiai motívumokra épülő szöveg nélküli szám. Itt is zárulhatott volna az album, de folytatódik az "oldal kettővel". Kezdődik a már említett A jó katonák című, a külföldi katonák állandó jelenlétét kifogásoló/felemlegető antimilitarista számmal, hogy aztán gyorsan "mégis" militarizmusba csapjon át a következő tétellel, a Harcolj!-jal (bár itt már eltűnik a hazai-külföldi dimenzió), mely egyenesen a harcmezőre repíti a hallgatót. A rá következő Háborút! (ez is felszólító módban) a Bonanza Banzai által valamivel később megénekelt 1984 című Orwell regényt idézi pár sor erejéig, a Párt jelmondatait: "A háború: béke.", "A szabadság: szolgaság.", "A tudatlanság: erő", kiegészítve még a "a hazugság: hatalom" gondolattal, és mindezt Chopin Gyászindulójával bevezetve, erre épülve. Az Üvegszilánkok pedig már a világégés utáni állapotba kalauzol. A narrátor itt egy leánygyermek, aki valóban a Terminátor első részéről vizionál (lásd "És amíg a káoszt felfalják a gépek, emberek képében, mi majd nevetve nézzük a Miki egért a tévében..."). Érdekes módon zárul azonban az album, hiszen a Csak a gyűlölet! gyakorlatilag a makrotól újra visszatér a mikroszintre. Már egy kiábrándult, dühös Férfi szól a Nőhöz. És ez magyarázatul szolgál arra, hogy miért ez lett az lemez címe: csak a Gyűlölet maradt, csak a Zene. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik egyébként a pusztán a borítón fellelhető - azaz szám formájában nem létező - szöveg:

Gyűlölj még!

Hát itt vagy...eljöttél...
Hol kezdjem, az elején?
Most hallgatsz, és a végén?
Gyanús ez a csend,
         Hallottam már valahol...
Hallgass csak...ugye, hallod?
Most még nem vagyok kész,
és semmivel sem könnyebb ma,
mint annak idején...
de ha már eljöttél, hogy megmérj,
bedobtad a nescafét,
                      El ne aludj!
ma este a szemembe nézz!
és úgy menj el a végén
          hogy semmit se érts!
hogy levegőt se végy -
        semmit se érts
csak a szavak tüzét!
a haragos zenét!
Gyűlölj még!!!

Most már sajnos ezekkel is magunkra maradtunk, mert sajnos a zenekar - bár a lemez után is csak rövid ideig volt "híres", a legobjektívebb ok miatt sohasem állhatna össze többé...

Human - Egy 1996-os anyag

Ahogy a első, Human zenekaros bejegyzés megjegyzéseiből kiderült, akad még pár szám ettől a remek bandától. Ez hallható alább. Ezért nagy hála Czicza Dánielnek! Mivel nem olyan régen kaptam, nem válhatott a részemmé, egyelőre csak kóstolgatom. Nem fogyasztottam tehát még el, ezért nem lenne helyes, ha a séfről néhány falat után véleményt mondanék. Kétségkívül jól főz,  a korábbiakhoz képest a recept nem is változott sokat. (A gasztro-vonalról letérve) Kicsit mintha a gitár erőteljesebben jelenne meg ezekben a dalokban, de azért nem annyira, hogy emiatt a techno-metál kategóriába kellene sorolnunk az anyagot. Nekem a Mélység és a Segítség (1.) tűnnek megkapóbb EBM szerzeményeknek, talán azért, mert ezek képviselik azt a vonalat, amely a korábbi számok alapján az emberbe égett az évek alatt, és amelyből azt hittem, hogy többé nem hallok újabb felvételt. Érdekes időutazás ez. Méltán ajánlható mindazoknak ez a pár szám, akiknek tetszett az előző anyag.