Íme egy olyan zenekar, amelyet jó szívvel tudok ajánlani. Ez a herendi/veszprémi csapat - kiadványuk alapján legalábbis - akár ezen oldal egyik reprezentánsa is lehetne, hiszen a szintipop és az EBM elemek vegyítésére törekszik, habár előbbi kétségkívül fölébe kerekedik utóbbinak. Talán ez volt a koncepció, vagy nem volt meg a technikájuk, esetleg a bátorságuk ahhoz, hogy erőteljesebb hangzás támogassa az énekest. A szövegek és az előadásmód egyébként stílusosak, itt-ott versszerűek (ez legmarkánsabban az Álomköz című dalban mutatkozik meg), és képesek arra, hogy magával ragadják a befogadót (milyen hátborzongatóan szép sor az például, hogy ...játszik a gép, embert arat...). Mindezek mellett egy másik fő erényük, hogy magyarul szólalnak meg, ráadásul cseppet sem megerőszakolva anyanyelvünket.
A számok ütemvilága a lassútól a közepesig terjed. A leggyorsabb szerzemény az Egy régi mesében, és ennek kapcsán érdemes röviden megemlíteni az anyag egyik hiányosságát: az ilyen és ennél gyorsabb számok - úgy érzem - kellettek volna, ahhoz, hogy még emlékezetesebb legyen ez a zenekar.A két instrumentális dal (Cairo, Yellowday) tekinthető talán a lemez mélypontjának. Ezek közül az elsőben hiába éreztem némi nosztalgiát (Bahnhof: Monotonia), és dacára annak, hogy a második ettől valamivel színesebb, de egyik sem lépte túl az ingerküszöbömet, nem jutott el hozzám. Mindezzel együtt mégis egy jó kis lemezt hozott össze a Code 02 1995-ben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése