2013. március 9., szombat

N.R.G. - 10 Debut (demo)

Az N.R.G., mint arra már egy korábbi bejegyzésben utaltam, gyakorlatilag egy névváltozata (a Technology és a Sexpartner mellett) egy két főből (Gruman Csaba énekesből és Tomor Péter billentyűsből) álló zenei formációnak.* Csak ismételni tudnám magam, ezt viszont nem szeretném, úgyhogy olvasson vissza, aki még egy-két információmorzsára kíváncsi (ha tudtam szolgálni bármi egyébbel ezen kívül). Annyi plusz talán az előzőhöz képest, hogy az N.R.G. 1993. decemberében egészen biztosan létezett, amit bizonyít, hogy felléptek a Pecsa DM klubjának vendégeként.

Jó lett volna, ha a két - szerintem a magyar zenei életben egykoron meghatározó, és amúgy igen tehetséges - úriember közül legalább az egyiket sikerül szóra (írásra) bírni, és megtudni valami egyebet róluk, illetve egykori zenei együttműködésük körülményeiről. Néhány mondatos megkereséseimre, melyek egyik csatornájaként különböző közösségi oldalakat használok, a legkülönbözőbb reakciókat kapom (ezekről majd egyszer talán részletesebben...). Ezek közül az egyik éppen azok hiánya. Jelen esetben is erről van szó. Úgyhogy ennyit erről.Van egy oldal is, ami biztosan a kettős egyikéhez kötődik és amelyen N.R.G. felvételek is streamelhetők.

Most másról. Nagyon furcsa érzés, ha az ember valaki más emlékeit tartja a kezében, és bizonyos értelemben ezeket idézi fel. A fent említett zenekarok felvételei ugyanis nagyon furcsa módon kerültek a birtokomba. Amikor még aktív gyűjtő voltam, volt olyan, hogy egy zenekar saját fanjaihoz irányított azzal, hogy nekik sokkal több minden rendelkezésükre áll, mint nekik. Talán valahogy így jutottam el egy leányzóhoz, akivel telefonon beszéltem. Meg nem mondom, hogy mi után nyomoztam akkor, de az biztos, hogy nem a fentiek közül volt valamelyik. A lány nem volt különösebben lelkes. (Ezt annak tudtam be, hogy a gyűjtők egyik típusának sajátja az a törekvés, hogy monopolizálják a szűkösen rendelkezésre álló "erőforrásokat", ami érthető is bizonyos szempontból, hiszen ha azok mindenki számára elérhetők lennének, akkor a kollekció értéktelenné válna). Szóval mondta, hogy majd küldi, amit kértem. Kisvártatva egy csomag érkezett. Ez valójában egy kisebb gyűjtemény volt. Látszott, hogy megkímélt, szépen gondozott kazettákat tartalmaz a pakk, sok esetben dedikált fényképekkel. Próbáltam visszajuttatni hozzá, elérni őt, de ez többé nem sikerült. Vagy talán csak álmodtam, hogy egyszer mégis, de akkor csak annyit mondott kurtán, hogy "tiéd lehet". Így hát ezen (valós vagy képzeletbeli) aktussal átruházta rám az emlékeit. Ezúton is köszönöm neki! (Ha esetleg olvasná e sorokat). (A gyűjtemény, és) konkrétan ez a kazetta végigkísérte életem egyik hosszú szerelmét, majd ezzel együtt is múlt el.

Magáról a hanganyagról is érdemes szólni (végülis ezért vagyunk itt:-) A korábban bemutatott Technology anyaghoz képest az anyag egyrészt több számmal kiegészült, másrészt még jobban érezhető rajta az a törekvés, hogy eltávolodjon a klasszikusnak tekinthető, DM-dominálta megszólalástól egyfajta dance-es irányba. A különös, hogy ez egyáltalán nem sikerült rosszul. Sőt! Sajátos hibrid ez: szintipopnak túl dance, dance-nek túl szintipop. A "túl" szót bátran el is hagyhatjuk. A legérdekesebb, hogy bár könnyedebb a stílus, ez azonban mégsem vonja maga után a szövegek primitívségét (mint az egykori főáram legtöbb képviselőjénél). Érdemes tehát figyelni a mondanivalóra is. Nagyon egységes az munka. Nehéz is kiragadni belőle részleteket. Mégis a Vigyázz rám, az Ébredés ezen a kazettán hallható varinánsai, illetve a Veszélyesnek látszol valahogy egy kicsit hangsúlyosabbak a többi dalnál is. Összegezve: ALAPMŰ. 

* A kép jobb szélén található Chris és Pite is tagjai lettek volna a zenekarnak?

                         NRG - 10 Debut by Gabor Gabor on Grooveshark

1 megjegyzés:

  1. Nagyon eltalált ez az Ébredés! Hirtelen végigszalad az emberen, hogy újra hallgattassa magát és lassan kibontakozhasson az a csokor, amit hoz magával a hallgatóval kölcsönhatásba lépve, míg meg nem fejt belőle egy variációt, ami csak feltételezés persze, meg a pillanatra vonatkozik.. van misztériuma

    VálaszTörlés