Bevallom, hogy kicsit zavarban vagyok, hiszen a Phlegmatic zenekarról, amit tudok, csaknem nullával egyenlő. Pedig még találkoztam is velük kb. 16-17 éve. Azt hiszem, hogy két tagú formáció volt, akik közül az egyik Papp családnevet viselte (talán György volt a keresztneve). Ahogy emlékszem, nem promotálták különösebben a zenéjüket, illetve az együttest. Egy 101-es klubbeli koncert közben jöttem ki hozzájuk, mert nem akartak lefáradni valamiért. Nem is voltak kedvesek, és nem is adták szívesen ezt az anyagot. Ez is bizonyítja azt a szociálpszichológiai igazságot, mely szerint már egy egészen kevés információ elegendő ahhoz, hogy valakiről/valamiről benyomásaink keletkezzenek, és ezeket csak nagy erőfeszítések árán lehet ellenkező előjelűvé alakítani.
Már előfordult olyan, hogy valakinek a személyisége és a munkássága erőteljes disszonanciát generált bennem. Jelen esetben azonban a dolgok egy irányba mutattak, vagyis nem igazán jött be, amit csináltak. Az első három felvétel még elmegy, de a rá következő instrumentális alkotások befejezetlennek és unalmasnak tűnnek. Az előbbiek, vagyis a Hitetlen vagyok, a Beteljesült és a Csak egy ölelés valahogy olyanok, mintha valamiféle modern szintipop szerzemények lennének (a képzeletbeli potmétert azért inkább a szintipop irányába mozgatnám, ha kellene). Mivel 1996 körülről beszélünk, ez a háziasítás akkor még különösnek hatott. Mára már persze az ember füle megszokta ezt is. Nem is műfajjal van gond, hanem azzal, hogy egy kicsit színtelen és jellegtelen ez a produktum. Igaz, hogy a srácok ezt deklarálták is a névválasztásukkal (Nomen est omen).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése